Sportrádió: Trabzonspor – kétszer annyi szurkoló, mint a Groupamában

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.11.01. 21:51
null
A Trabzonspor-fanatikusok (Fotó: AFP)
Miért különleges a 61. perc minden egyes mérkőzésen a Trabzonspornak, amellyel a Ferencváros játszik a labdarúgó Európa-liga csoportkörének utolsó fordulójában? Végh János, a Nemzeti Sport töröklabdarúgás-szakértője avatta be a hallgatókat a török Napolinak is nevezett csapat kulisszatitkaiba a Sportrádió Hazafutás című műsorában.

A beszélgetés során szóba került, miért kezdenek el ünnepelni a Trabzonspor szurkolói minden meccs 61. percében.

„A 61. percben énekelnek, görögtüzeket gyújtanak, és ezt mindig megteszik, még akkor is, ha pont akkor kap gólt a csapat. A 61 a város körzetszáma, ez szerepel a rendszámtáblákon, ez az előhívó szám, ha valaki ide akar telefonálni. Kitalálták, hogy ezt minden meccsen megünneplik.”

A klubot 2018 óta vezető Ahmet Agaoglu nagy hatással volt a csapat életére.

„Nehéz helyzetben vette át a csapatot, büntetésekkel, átigazolási időszakból való kizárásokkal együtt, de sikerült felerősítenie a szurkolók lelkesedését. Az átlagnézőszám 13 ezerről 31 ezerre nőtt, amióta megkezdte a munkát a klubnál. A Bajnokok Ligája reményében erős játékosokat igazoltak, például Marek Hamsíkot, a korábban Újpesten játszó Enisz Bardit, vagy a Barcelonában nevelkedő Marc Bartrát. Úgy sikerült erősíteni 19 millió euró elköltésével, hogy közben pluszban zárták a nyári átigazolási időszakot.”

Miután az együttes az előző idény végén 38 év után ismét török bajnok lett, az egész világot bejárták a felvételek a fanatikusok ünnepléséről.

„A csapat óriási buzdítást kap a szurkolóktól. Hiába van a Ferencvárosnak itthon nagy, lelkes tábora, a Trabzonspornál még nagyobb intenzitással szurkolnak. Ez az emberek mentalitásából ered, a kis csapatok ellen is ugyanúgy tombolnak. Kevés más országban szurkolnak úgy, mint a törökök. Sokkal jobban dominálnak az érzelmek, mint a magyar bajnokságban. A játékosok is csípnek, rúgnak, harapnak, és erre a Fradinak is fel kell készülnie.”

A csütörtöki meccs napján munkatársunk elmondta, vesztenivalója a Trabzonspornak van.

„A Fradi feladata, hogy méltó eredménnyel zárja a fantasztikusan sikerült csoportkört. A Trabzon korábban a BL-csoportkörről álmodozott, így most egyértelmű célja, hogy eljusson az El kieséses szakaszába.”

A teljes interjú


Legfrissebb hírek

Adva van a megoldás – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
1 órája

Kolozsváron örülnek a Paksnak, és bíznak a továbbjutásban

Európa-liga
7 órája

„Remélem, tanultunk a tavalyiból” – Hahn János az El-sorsolás után

Európa-liga
8 órája

A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 órája

A kolozsvári CFR vár a Paksra az Európa-liga selejtezőjének első körében

Európa-liga
10 órája

NS-infó: a Fraditól távozó 20 éves támadó Nyíregyházán köthet ki

Labdarúgó NB I
13 órája

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

A ghánai támadó távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 19:23
Ezek is érdekelhetik