El: A belgrádi vereségért felelősnek éreztem magam, végre elfelejthetjük – Besic

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2022.10.14. 09:14
Mint ismert, a Ferencváros hazai pályán 2–1-re legyőzte a Crvena zvezdát a labdarúgó Európa-liga csoportkörének 4. fordulójában. A találkozó után a győztes gólt szerző Samy Mmaee, valamint Muhamed Besic nyilatkozott az NSO Tv kamerája előtt.

Samy Mmaee azzal kezdte: kemény meccsen vannak túl.

„De küzdöttünk a legvégéig, és nagyon fontos három pontot szereztünk. Annak is örülök, hogy sikerült gólt szereznem, úgyhogy ez remek este volt számunkra.”

Muhamed Besic szerint a csapatszellem döntött a javukra.

„Azok után, hogy Belgrádban négy-egyre kikaptunk, én személy szerint három-négy napig rosszul éreztem magam, amiért nem volt megfelelő a mentalitásunk, felelősnek éreztem magam ezért. De ma nagyon rendben volt a csapatszellem, együtt küzdöttünk, ezért nyertük meg a meccset. Nem az egyéni képességek döntenek, ez itt Európa, nem játszhatunk úgy, mint a bajnokságban. Más taktikára van szükség, másfajta mentalitásra, hiszen az ellenfelek is mások. Ma megmutattuk, hogyan küzdünk egymásért, és nagyot léptünk előre.”

Videónkban Samy Mmaee beszél a góljáról, Besic az öltözői hangulatról, és persze a továbbjutási esélyek is szóba kerülnek.

Pászka: Egy éve még az NB II-ben játszottam…

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ
H-CSOPORT

Ferencváros–Crvena zvezda (szerb) 2–1 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna, 20 675 néző. Vezette: Stefanski (lengyel)
FTC: Dibusz – Botka, Knoester, S. Mmaee, Pászka – Vécsei, Besic (Esiti, 81.) – A. Traoré, Zachariassen, Gojak (Nguen, 66.) – R. Mmaee (Boli, 90+4.). Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
CRVENA ZVEZDA: Borjan – Gobeljics, Erakovics, Dragovic (Milunovics, 82.), Rodics – Sz. Mitrovics, S. Sanogo (Kangwa, 27.), G. Kanga (Mijatovics, 82.), Ivanics – Katai (Bukari, 61.), Pesics. Vezetőedző: Milos Milojevics
Gólszerző: Zachariassen (23.), S. Mmaee (61.), ill. Sz. Mitrovics (55.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
17 perce

PSK: a Honvéd edzője abban bízik, hogy lesz követője Puskás Ferencnek

Minden más foci
2025.05.04. 18:15

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30

„Győzelmet érdemeltünk volna” – Robbie Keane a Puskás Akadémia elleni döntetlen után

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:30

Dibusz Dénes: Nem tagadom, olykor ideges voltam

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:23

Döntetlen a forduló rangadóján, az FTC továbbra is három ponttal vezet a Puskás Akadémia előtt

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:24

Ráadásban kapott góllal maradt alul a Topolya a bajnok Crvena zvezdával szemben

Minden más foci
2025.05.03. 20:50

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21
Ezek is érdekelhetik