PSV: meglepő dolgot árult el a Barcáról a klub korábbi játékosa

Vágólapra másolva!
2022.10.28. 14:12
null
Az egykori Barca-akadémista most nagyszerű teljesítményt nyújt a PSV-ben (Fotó: AFP)
A PSV fiatal játékosa Xavi Simons a csütörtök esti PSV–Arsenal mérkőzés után adott interjújában többek között arról is beszélt, a Barcelonánál nincs elég kondis edzés.


A 19 éves, holland Xavi Simons remekelt a PSV Arsenal elleni Európa-liga mérkőzésén csütörtök este.

Fiatal kora ellenére már több európai topklubban megfordult, játszott a Barcelona utánpótlásában, ahonnan a Paris Saint-Germainhez igazolt, ahol nem igazán jutott szóhoz az első csapatnál, majd idén nyáron szerződött a PSV-hez., ahol alapember lett. A jelenlegi idényben minden sorozatot figyelembe véve 19 mérkőzésen lépett pályára és 10 gólt szerzett.

A csütörtök esti mérkőzést követően – melyen egyébként betalált, de gólját les miatt elvették – az ESPN-nek nyilatkozott, melyben korábbi klubjairól is beszélt.

„Hidd el, Barcában nem végeznek elég kondis edzést. Sokat dolgoznak labdával, de a konditeremben nem. Akkor éreztem a különbséget, amikor megérkeztem a PSG-hez.”


A voetballzone.hu-nak hozzátette, Párizsban teljesen máshogy álltak ehhez, a Ligue 1 ugyanis egy sokkal fizikálisabb bajnokság.

Sokat edzem és beleadok mindent. Az életem a labdarúgás” – mondta a 19 éves középpályás, aki hozzátette, jó döntést hozott, amikor a PSV-hez szerződött.

Jó teljesítményének köszönhetően felmerült, hogy Simons tagja lehet a hollandok világbajnokságra készülő keretének.

„Mindent beleadok majd, a többi szövetségi kapitányon múlik. Egy álom válna valóra, ha a vb-n játszhatnék. Ki ne akarna egy vb-n játszani?De most első a PSV.”

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
A-CSOPORT

PSV Eindhoven (holland)–Arsenal (angol) 2–0 (Veerman 56., L. de Jong 63.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal5417–3+412
2. PSV531113–3+1010
3. Bodö/Glimt51134–8–44
4. Zürich5145–15–103

 

Legfrissebb hírek

Nagyon sima volt a döntő, a PSG Francia Kupa-diadallal melegített a BL-fináléra

Francia labdarúgás
2025.05.24. 23:06

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Raphinha szerződést hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.22. 20:19

A Barcelona meghosszabbította a sikeredző Hansi Flick szerződését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.21. 19:55

Újabb lipcsei játékos került a Liverpool célpontjai közé – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.21. 10:21

Ismertté vált a spanyol Szuperkupa mezőnye és az elődöntő párosítása

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 21:57

A Barcelona legyőzésével BL-induló a Villarreal; kettős emberelőnyben nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.05.18. 21:06

Ferran Torres a kórházból, Szczesny dohányzással, Yamal énekléssel ünnepelte a Barcelona bajnoki címét – videók

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 23:00
Ezek is érdekelhetik