Sportrádió: Nem vagyunk esélyesek, de volt már ilyen – Orosz Pál a Trabzonról

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.09.07. 06:53
null
Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál a műsorvezető, Szegő Tibor társaságában (Fotó: Sportrádió)
Az FTC labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál a Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége volt, ahol szót ejtett többek között a Ferencváros első Európa-liga ellenfeléről és a magyar élvonal színvonaláról is.

 

„Borzalmasan nehéz csoportba kerültünk. Végre egyszer harmadik kalaposak lettünk, erre megkaptuk a török bajnokot. Nem volt őszinte a mosoly az arcunkon. A Trabzonspor keretének becsült piaci értéke 164 millió euró, a miénk 41 millió – lássuk be, nagy a különbség” – mondta el a Hazafutásban Orosz Pál.

„Ez a török csapat fantasztikusan erős. Nem véletlenül lett bajnokok és kifejezetten erősen igazolt is a nyáron. Például Maxi Gómezt elhozta a Valenciából, Yusuf Yazicit a Lille-ből. Borzalmasan erősek, ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy feltett kézzel megyünk ki ellenük a pályára” – jelentette ki a vezérigazgató.

„Nyilvánvaló, hogy egy BL-szintű csoportba kerültünk, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne tudnánk meglepetést okozni. Szeretnénk tavasszal is folytatni a nemzetközi szereplésünket, ehhez viszont pontok kellenek. Ugyanakkor mikor ne gyűjtsünk pontokat, ha nem az első hazai meccsünkön? Nem mi vagyunk az esélyesek, de volt már ilyen korábban is…” – utalt a Ferencváros csütörtöki, Trabzonspor elleni, hazai El-nyitányára.

A műsorban Orosz Pál elmondta, előnyösebb lenne, ha magasabb színvonalú találkozókat játszanának itthon a nemzetközi meccsek között.

„Ezek a szintű meccsek nem feltétlen készítenek fel minket arra, ahogyan a nemzetközi porondon játszanunk kell. Fordítva persze más: előnyünkre válik a nemzetközi tapasztalat és itt a Ferencvárosnál is mindannyian azt szeretnénk, ha minél több magyar klub szerepelne az európai kupasorozatokban.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik