Ekl: az UEFA és a francia rendőrség is vizsgálatot indított

MTI és R. P.MTI és R. P.
Vágólapra másolva!
2022.09.09. 20:51
null
Fotó: AFP
Az Európai Labdarúgó-Szövetség (UEFA), valamint a francia rendőrség is vizsgálatot indított a Nice–1. FC Köln labdarúgó Konferencialiga-csoportmérkőzésen csütörtökön történt szurkolói rendbontások miatt.

 

Az UEFA pénteki tájékoztatása szerint a házigazda francia klubnál nyolc, míg a vendég német együttesnél három ügyben kezdeményeztek kivizsgálást. A rendőrség három esetet nyomoz, ugyanis nemcsak a stadionon belül, hanem a városban is voltak szurkolói összecsapások.

A találkozó közel egyórás késéssel kezdődött, mert helyszíni beszámolók szerint előbb a kölni drukkerek támadtak rá a francia szurkolókra, akik a saját szektorukban foglaltak helyet. Az összetűzés során székek, asztalok és pirotechnikai eszközök repültek egyik szektorból a másikba, de a rendőrség valamivel több mint öt perc alatt úrrá lett a helyzeten. Néhány perccel később aztán a francia drukkerek támadták meg a németelet, ekkor viszont a rendőrség már gyorsabban közbeavatkozott.
Az összetűzésekben 32 személy sérült meg, köztük két rendőr és egy rendező, négy szurkoló pedig kórházi kezelésre szorult.

Az összecsapás 1–1-es döntetlennel zárult.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
8 órája

Rosszul címzett e-mail is közrejátszott a DAC Kl-kizárásában

Európa-konferencialiga
2025.07.17. 12:25

Bundázás miatt tíz év eltiltást kapott a montenegrói FK Arszenal Tivat

Minden más foci
2025.07.16. 18:24

A Sportdöntőbíróság elutasította a DAC fellebbezését

Európa-konferencialiga
2025.07.14. 19:29

Kulcsár Katalin újabb mérkőzést vezet a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 10:17

Az UEFA súlyos pénzbüntetéssel sújtotta a Chelsea-t, a Barcelonát és az Olympique Lyont

Minden más foci
2025.07.04. 20:06

Világi Oszkár: Még van esélyünk megőrizni a pozíciónkat

Európa-konferencialiga
2025.07.03. 09:04

Csányi Sándor: Az 5/1-es szabály a klubok és a magyar futball érdekét szolgálja

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15
Ezek is érdekelhetik