Kisvárda: Nagyon kemény lesz a Molde elleni párharc – Lucas

Vágólapra másolva!
2022.08.03. 08:46
null
Lucas (11) játszott a hétvégi NB I-es fordulóban a Debreceni VSC ellen – reméli, hogy Norvégiában is pályára léphet (Fotó: FC Kisvárda)
A Norvég Kupa-győztes, bajnokesélyes Molde ellen folytatja története első európai kupaszereplését a Kisvárda, amelyre műfű és hideg vár csütörtökön.


Mintha el sem ment volna, úgy tért vissza Kisvárdára. Lucas 2015-ben még az NB III-as csapathoz igazolt a rétközi kisvárosba, az akkori keretből ő maradt meg hírmondónak, és ő mutatkozhatott be egyedüliként a nemzetközi porondon, az Európa-konferencialiga selejtezőjében. Azután, hogy az elmúlt fél évben az NB II-es Diósgyőrben gyűjtötte az erőt a minél sikeresebb visszatéréshez. És az sem volt mindennapi, hogy a csapatkapitány – akit a társak szinte közfelkiáltással választottak meg az ausztriai edzőtáborban – második kisvárdai korszaka a bajnokságban az első magyarországi klubja, a Debreceni VSC elleni vasárnapi mérkőzéssel (2–2) indult.

„Különleges volt a múlt hetem, mert ha nem is játszottam sokat, bemutatkozhattam a nemzetközi porondon, az első bajnokin pedig a Debrecen volt az ellenfél, ráadásul a családom tagjai soha olyan nagy számban nem képviseltették magukat a kisvárdai stadion lelátóján, mint ezúttal – újságolta lapunknak a 33 éves középpályás. – Ott voltak a szüleim és a fiam, Mathias is vágyott már rá, hogy élőben lásson futballozni Kisvárdán. Ez volt a meccs örömteli oldala, a bosszantó pedig, hogy a hosszabbításban nem tudtuk megtartani az előnyünket. Le kell vonnunk a tanulságokat, nem szabad fejetlenül előremenni, amikor vezetünk és már csak egytámadásnyi idő van hátra. A játékunkkal nem volt baj, és minden más lett volna, ha az első félidőben értékesítjük a helyzeteinket. Az egyik előttem adódott, a tizenhatosról vehettem célba a kaput, és mivel sokan álltak előttem, a jobb felső sarkot választottam. Ha eltalálom a kaput, biztos a gól, a lövés pillanatában talán kissé hátradőltem, ezért szállt kevéssel fölé a labda.”

Soha ilyen sűrű programban nem volt részük a kisvárdaiaknak, mint ezekben a hetekben. Egymást váltják az Ekl- és a bajnoki mérkőzések a csapat programjában. A kazah Kajrat Almati elleni továbbjutást nem tudták megünnepelni, és a DVSC ellen elhullajtott pontok miatt sincs idő keseregni, a csapat ugyanis szerdán útra kel, hogy csütörtökön 19 órától a norvég kupagyőztes és a bajnokság listavezetője, a Molde ellen lépjen pályára.

„Nagyon kemény ellenfél vár ránk, ez nyilvánvaló – vetítette előre Lucas. –Amíg mi újoncok vagyunk ezen a porondon, a Molde évek óta kuparésztvevő. Ugyanakkor a mi csapatunk is jó, örök optimistaként mi másban reménykedhetnék, mint a továbbjutásban. Ehhez csütörtökön olyan eredményt kell elérnünk, amely reményt ad a visszavágóra, és szurkolóink segítségével tudnánk a következő körbe jutni. Nehezítő körülmény, hogy műfüves pályán, az előrejelzések szerint tízfokos hidegben, esőben kell majd játszanunk, de ahogyan Almatiban sikerült alkalmazkodnunk a körülményekhez, biztos vagyok benne, ezúttal sem a külső tényezőkön múlik a jó eredmény elérése.”

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
CSÜTÖRTÖK
19.00: Molde FK (norvég)–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
23 órája

Kisvárda: Révész csak magyar trénerrel beszélt; információink szerint ők kerültek szóba eddig

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 11:53

Nem érte meg az októbert Gerliczki Máté Kisvárdán, a 8. forduló után megköszönték a munkáját

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:06

Horváth Dávid a szélsőiről: Csak rajtuk múlik, mire viszik

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 07:40

Könyörtelenül kihasználta ellenfele hibáit, az MTK egy négyessel küldte haza a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 16:06

Aleksandar Jovicic: Szép és kevésbé szép emlékeim is vannak az MTK elleni mérkőzésekről

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 11:03

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

A Debrecen megverte idegenben a Kisvárdát, és a tabella második helyére ugrott

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 19:39
Ezek is érdekelhetik