DAC: provokáló riválisra számít Szánthó Regő

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2022.08.03. 10:33
null
Szánthó Regő (jobbra) ügyes cseleire és dinamikus futballjára nagy szüksége lesz a DAC-nak szerda este a bukaresti FCSB elleni Ekl-selejtezős párharc első mérkőzésén (Fotó: DAC)
Erős csapat a bukaresti FCSB, de Szánthó Regő szerint pontrúgásból, gyors kontrából és ügyes, kombinatív játékkal meglepheti a DAC.

 

Harmincnégy éve nem járt Dunaszerdahelyen ilyen kaliberű csapat. Akkor, 1988-ban a Bayern München volt a vendég, szerda este pedig a román rekordbajnok és korábbi BEK-győztes FCSB (előzőleg: Steaua Bucuresti) érkezik. A DAC klubtörténetében először ad otthont harmadik selejtezőkörös európai kupameccsnek a Mol Aréna.

Veszelinov Dániel, a dunaszerdahelyiek kapusa – aki ebben az idényben kirobbanthatatlan a gólvonalról – lapunknak elmondta: jó passzban van a csallóközi együttes, de tisztában vannak vele, hogy szerdán csúcsformában kell futballozniuk a jó eredmény elérése érdekében. Hozzá hasonlóan Szánthó Regő is a kezdőcsapatban szerepel majd a román együttes elleni Ekl-mérkőzésen.

„Kemény erőpróba lesz, biztos vagyok benne, hogy az ellenfél játékosai provokálnak és ki akarnak zökkenteni minket  – vélekedett a Nemzeti Sportnak nyilatkozva a 21 éves támadó.– Láttuk, hogy a románok kifejezetten erősek a fejpárbajban, elöl pedig az egyéni villanásoktól remélik a jó eredményt. Pontrúgásból, gyors kontrából, ügyes, kombinatív játékkal meglephetjük őket, és mögöttünk lesz nagyszerű szurkolótáborunk, amely óriási erőt ad a mérkőzésre.”

Borbély Balázs, a dunaszerdahelyiek pályaedzője 2008 és 2010 között 42 meccsen játszott a Temesvár együttesében, jól emlékszik a Steaua elleni összecsapásokra.

„N agy csatákat vívtunk a bukarestiekkel, itt jegyzem meg, én még nem szerepeltem vesztes meccsen ellenük, ezt gyorsan le is kopogom – mondta lapunknak a szakember. – A FCSB-nél, mondjuk így, speciális a légkör, akárcsak a tulajdonosi kör. De egy biztos: mindig erős a futballcsapata. Határozott céllal lépünk pályára szerda este, olyan teljesítményt akarunk nyújtani, amely elnyeri a közönség és a szakmai stáb tetszését. Egyúttal remélem, olyan eredményt érünk el a selejtező első mérkőzésén, hogy reális esélyünk maradjon kiharcolni a továbbjutást jövő héten a romániai visszavágón.”

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
20.30: DAC (szlovákiai)–FCSB (román) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Fotó: Dömötör Csaba
Fotó: Dömötör Csaba
Legfrissebb hírek

A Nagymihály elleni döntetlennel indította a bajnokságot a Dunaszerdahely

Minden más foci
26 perce

Pár hét alatt nagyot változott a helyzet a DAC-nál

Minden más foci
2025.07.24. 18:34

Vitális és Gavrics is végleg az ETO FC Győrhöz került – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.21. 18:51

Rosszul címzett e-mail is közrejátszott a DAC Kl-kizárásában

Európa-konferencialiga
2025.07.17. 12:25

A Sportdöntőbíróság elutasította a DAC fellebbezését

Európa-konferencialiga
2025.07.14. 19:29

Felkészülés: gól nélküli döntetlent ért el a DAC ukrán ellenfelével szemben

Minden más foci
2025.07.10. 21:13

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
2025.07.09. 22:41

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2025.07.08. 22:34
Ezek is érdekelhetik