DAC: A Fradi példáját kell követnünk – Jan Van Daele

Vágólapra másolva!
2022.08.04. 14:20
null
A DAC-nál nem mondtak le a továbbjutásról (Fotó: Lelkes Ernő)
Több mint harminc évet vártak a DAC szurkolói egy ilyen mérkőzésre. A Mol Aréna vendége az FCSB volt – a főleg Steaua néven gazdagított múltjából élő román klub megmutatta, ma is minőségi csapata van. A Dunaszerdahely a szerda esti vereség (0–1) ellenére bizakodva tekint a visszavágóra.

Az FCSB elleni találkozó volt az első az idényben, amelyen a DAC nem szerzett gólt. A találathoz legközelebb Szánthó Regő állt, szabadrúgásból a kapufát találta telibe.

„Nagyon kevés hiányzott. Talán egy-két centiméter. Sajnos nem sikerült – sóhajtott lapunknak adott interjúja közben a magyar játékos. – Agresszív, kemény futball volt. Egyszer hibáztunk, az ellenfél ezt kihasználta. Ha nem állítják ki Dominik Kruzliakot, nem lett volna probléma. Csalódott vagyok, de bizakodom, mert nem verhetetlen csapat az FCSB. Fantasztikus volt a hangulat a Mol Arénában, nagyon örülök, hogy ennyien kijöttek és buzdítottak. Sajnos, ezt nem tudtuk meghálálni, idegenben megpróbálunk javítani.”

„A társaim lemaradtak az ellenfélről, aki ajtó-ablak helyzetben gólt szerzett. Sajnos, nem tudtam közbeavatkozni – jegyezte meg a Nemzeti Sportnak Veszelinov Dániel, aki szerint nem játszott rosszul a hazai csapat, de sokat kell fejlődnie. – Láthattuk, ez egészen más szint. Nagy volt a különbség az előző találkozókhoz képest. Gondolkodásban kell gyorsulnunk. Nem szabad búslakodni, hinni kell benne, hogy a következő héten meglehet a győzelem és a továbbjutás.”

„Küzdöttünk, jól játszottunk, de sajnos nem jött ki a lépés. Ugyanakkor azt is láthattuk, hogy a visszavágón van keresnivalónk. Az emberhátrány visszavetett bennünket, ráadásul nem is éreztem jogosnak a csapatkapitányunk piros lapját. Egyébként már előtte volt két-három olyan szituáció, amikor a román játékosok sárga lapot érdemeltek volna, nem is az elsőt” – mondta lapunknak Balogh Norbert.

ADAC sportigazgatója, Jan Van Daele szomorúan sétálgatott a találkozó után a Mol Aréna folyosóján.

„Jelenleg csalódott vagyok, de még csak apárharc első félideje van mögöttünk. Megyünk tovább, Bukarestben keményen harcolni fogunk – mondta Van Daele aNemzeti Sportnak. – Kemény meccs volt, az apróságok döntöttek. Egy góllal győzött az FCSB, ezzel már nem tudunk semmit sem csinálni. Hátravan még Bukarestben minimum kilencven perc. Bátran, maximális küzdőszelemmel fogunk harcolni, aztán meglátjuk, hogy elég lesz-e atovábbjutáshoz. Úgy gondolom, a látottak alapján van esélyünk továbblépni. Bukarestben ami játékunkat kell játszani.”

A sportigazgató szerint követendő példát mutatott a BL-ben az előző körben a Ferencváros.

„A Fradi a Slovantól hazai pályán kikapott, majd Pozsonyban harcolta ki a továbbjutást” – zárta le mosolyogva a belga sportvezető.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
DAC 1904 (szlovákiai)–FCSB (román) 0–1 (0–0)
Dunaszerdahely,
MOL Aréna, 8224 néző. Vezette: Obrenovic (szlovén)
DAC: Veszelinov – Blackman, Kruzliak, Riszvanisz, Ciganiks – Balogh N. (Moumou, 75.), Dimun, Kácer – Szánthó (Mateus Brunetti, 68.), Krsztovics (Nicolaescu, 86.), Veselovsky (Kalmár, 86.). Vezetőedző: Adrián Gula
FCSB: Tarnovanu – Ovidiu Popescu, Dawa, Tamm, Radunovics – Edjouma (Sut, 75.), Olaru – Miculescu (Lixandru, 78.), Octavian Popescu, F. Coman (Oaida, a szünetben) – Rusu (I. Stoica, 64.). Vezetőedző: Nicolae Dica
Gólszerző: Tamm (69.)
Kiállítva:
Kruzliak (67.)

Legfrissebb hírek

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodna a Nagyszombat ellen a DAC

Minden más foci
7 perce

Egy győzelemre került az aranyéremtől az FTC a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
1 órája

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
23 órája

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:34

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 17:00

Jégkorong: magyar válogatott kapus érkezését jelentette be az FTC – hivatalos

Jégkorong
2025.05.08. 11:45

Újra edzésbe állt az egy hét alatt kétszer műtött Pászka Lóránd

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 16:55

Női NB I: hengerelt a Ferencváros az elhalasztott meccsen

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 15:37
Ezek is érdekelhetik