Ekl: Történelmi sikert aratott csapatunk – Török László

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2022.07.28. 20:57
null
Török László a saját és az ellenfél csapatát is dicsérte (Fotó: Török Attila)
Kettős győzelemmel jutott a Kisvárda az Európa-konferencialiga selejtezőjének harmadik fordulójába. A Kajrat Almati elleni, 1–0-ra megnyert visszavágó után Török László vezetőedző értékelt. 

„Az első mérkőzésen azt beszéltük, jó lenne lehozni kapott gól nélkül, de a továbbjutás a második meccsen dőlt el – mondta Török László. Arra kellett figyelnünk, hogy kompaktak, fegyelmezettek legyünk, és ez sikerült is. Mindenkinek köszönjük, aki ezért a sikerért dolgozott, elsősorban a csapatnak, amely történelmi sikert aratott. Voltak ragyogó ütemű labdaszerzéseink, de sokszor elkapkodtuk a befejezéseket. Amikor türelmesebbek voltunk, akkor veszélyesebbek is voltunk az ellenfél kapujára. Az Almatit is dicsérni kell, hiszen sokkal veszélyesebben futballozott, mint az első meccsen. Kicsit fordulópont volt, amikor hármat is cseréltem, előre mindenféleképpen kellett frissíteni, ezt meg is beszéltük, hiszen nagyon sokat dolgoztak a támadóink. Háromszor is változtattunk a felálláson a meccs közben, elfáradtak, de a cserék is remekül szálltak be.”

Kirill Keker, a Kajrat Almati vezetőedzője először is gratulált a Kisvárdának a továbbjutáshoz, majd elmondta, sajnálja, hogy egyik mérkőzésen sem sikerült gólt lőniük, van min dolgozniuk.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Kisvárda Master Good–Kajrat Almati (kazah) 1–0 (1–0)

Kisvárda,Várkerti Stadion.Vezette:Theuli (ciprusi)
KISVÁRDA:Odincov – Hej, Kravcsenko, Kovacic, Leoni – Karabeljov, Ötvös (Lucas, 87.) – Asani (Camaj, 72.), Makowski (Melnyik, 58.), Navrátil (Czérna, 72.) – Mesanovic (Ilievszki, 72.).Vezetőedző:Török László
KAJRAT:
Usztyimenko – Szadibekov, Vaszin, Bagnack (Kaszabulat, 76.) – Asztanov, Krahkovszkij, Ulsin (Uszenov, 27.; Svirev, 61.), Kejler – Joao Paulo, Susenacsev, Aljkulov (Tkacsenko, 76.).Vezetőedző:Kirill Keker
Gólszerző:Mesanovic (39.)
Továbbjutott:a Kisvárda, 2–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
13 órája

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 08:03

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 15:12

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Az újoncok történelmi csatáján akár főszerep is várhat Ubochiomára

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 10:39
Ezek is érdekelhetik