Ekl: Kleinheisler László ismerős környezetbe látogat

P. L.P. L.
Vágólapra másolva!
2022.07.21. 09:25
null
Kleinheisler László visszatér Kazahsztánba (Fotó: Imago Images, archív)
Az NK Osijeknek ellenfele mellett az időeltolódással is meg kell majd küzdenie: Nenad Bjelica csapata csütörtökön közép-európai idő szerint 14 órakor lép pályára a kazah Kizilzsar vendégeként az Európa-konferencialiga 2. selejtezőkörében.

 

A találkozót a Nur-Szultanban, a város régebbi nevét viselő Asztana Arénában rendezik. Az eszékiek keretét erősítő Kleinheisler László számára ismerős lehet a stadion, hiszen korábban az FK Asztana játékosaként itt játszotta a kazah klubbal hazai meccseit. Ezek után nem is volt véletlen, hogy a horvátok internetes felületein is a magyar légiós áll a középpontban a találkozó kapcsán.

A mérkőzésre 25 fős kerettel utazott el az Eszék. A horvát gárda vezetőedzője, Nenad Bjelica reméli, a kazahsztáni túra egy hosszú európai út első állomása lesz.

„Az időeltolódást át kell hidaljuk mentálisan, emellett szükség lesz kellő energikusságra, erőre, koncentrációra, valamint fegyelmezettségre is – jelentette ki a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján a szakvezető. – Lehet, hogy most nem az elmúlt idényben látott formáját mutatja, de tiszteljük ellenfelünket. Van néhány hiányzónk, de nem aggódom, mivel így is számos nemzetközi tapasztalattal rendelkező futballistám van.”

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
ELSŐ MÉRKŐZÉS

14.00: Kizilzsar (kazah)–NK Osijek (horvát) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Menesztették az Eszék vezetőedzőjét; már meg is van az utódja

Minden más foci
2025.03.20. 21:58

Otthon kapott ki az Eszék a Slaven Belupótól

Minden más foci
2025.03.01. 19:55

Az Eszék idegenben legyőzte a Dinamo Zagrebet, és bejutott a Horvát Kupa elődöntőjébe

Minden más foci
2025.02.26. 21:56

1. HNL: súlyos vereségbe szaladt bele az Eszék a Hajduk Split otthonában

Minden más foci
2025.02.22. 17:16

Sima vereséget szenvedett az Eszék

Minden más foci
2025.02.16. 19:37

A Dinamo leverése után a kiesőjelölttől kapott ki az Eszék

Minden más foci
2025.02.08. 18:09

1. HNL: az Eszék legyőzte a Dinamo Zagrebet

Minden más foci
2025.02.02. 17:10

Az Eszék védőjével erősíthet a Ferencváros ― sajtóhír

Labdarúgó NB I
2024.12.21. 08:41
Ezek is érdekelhetik