Ekl: hazai pályán játszhat a Kisvárda a selejtező visszavágóján

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.11. 19:25
null
Hazai pályán játszhat a Kisvárda a Kajrat Almati elleni visszavágón (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A labdarúgó Európa-konferencialiga-selejtezőre készülő Kisvárda a hivatalos honlapján bejelentette, hogy hazai pályán játszhatja le a kazah Kajrat Almati elleni párharc visszavágóját. Az is kiderült, hogy dán és ciprusi játékvezetői négyes dirigál a két érintett mérkőzésen.

 

A Kisvárda története során először szerepelhet az európai kupaporondon. Az UEFA június 2-án a Várkerti Stadionban járt, elvégezte az ilyenkor megszokott terepszemlét, és kiderült, hogy a klubnak apró hiányosságok pótlását kell elvégeznie június 30-ig. A Kisvárda ezt megtette, és azóta a hivatalos értesítőt is megkapta: hazai körülmények között szerepelhet július 28-án a Kajrat Almati elleni Ekl-selejtező-visszavágón. Ezen a mérkőzésen a ciprusi Hriszovalantisz Theuli dirigál, míg az ezt megelőző, július 21-én esedékes almati „odavágót” a dán Peter Kjaergaard vezeti.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA 2022–2023
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
FŐ ÁG
KAJRAT ALMATI (kazah)–KISVÁRDA FC
1. mérkőzés
Július 21., 16.00:
Kajrat Almati–Kisvárda
2. mérkőzés
Július 28., 18.00:
Kisvárda–Kajrat Almati

Legfrissebb hírek

Révész Attila elnézést kért az első félidőben lecserélt játékosától

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 18:15

A kisvárdai edző a lecserélt játékosáról: A többieket is húzta lefelé ezzel a negatív hozzáállással

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 12:42

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:50

Kétgólos hátrányból fordított a Kisvárda, sorozatban nyolcadik győzelmét aratta

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 17:55

NB II: ahogy a híres nagybátyját, Luka Prsót is a gólszerzés élteti

Labdarúgó NB II
2025.04.11. 11:13

A korábbi horvát válogatott klasszis unokaöccse góllal mutatkozott be Kisvárdán

Labdarúgó NB II
2025.04.09. 12:19

NB II: vége a Barcika 14 meccses veretlenségének; idegenben nyert a Kisvárda és a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.04.06. 18:55

Tovább menetel a Kisvárda a feljutás felé

Labdarúgó NB II
2025.04.06. 16:29
Ezek is érdekelhetik