El: Xavi szerint a Frankfurt elleni kiesés nem kudarc

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.04.15. 09:36
null
Xavi szerint az elsődleges célt továbbra is teljesítheti csapata az idényben (Fotó: AFP)
Mint ismert, az FC Barcelona 3–2-re kikapott hazai pályán az Eintracht Frankfurttól az Európa-liga negyeddöntőjének visszavágóján, így 4–3-as összesítéssel kiesett a kupasorozatból. A találkozót követően így értékeltek a csapatok vezetőedzői.

 

„Nagyon csalódott vagyok. Győztes típusnak tartom magam, utálok veszíteni. Nem szabad a lelki vagy a fizikai fáradtságra fognunk a vereséget. Ma nem bántunk elég jól a labdával, helyzeteket puskáztunk el. Nem ment minden rosszul, de nem játszottunk a saját szintünkön. Ezért estünk ki” – kezdte értékelését a Barcelonát irányító Xavi.

„A búcsú nagyon bánt minket, de ez nem jelenti azt, hogy rossz úton járunk. Nagyon jó meccseket játszottunk Európában és itthon is. Az emberek azt fogják mondani, hogy ez kudarc. Nem az. A fő célunk az volt az idényre, hogy bejussunk a Bajnokok Ligájába, és jó úton haladunk e felé a La Ligában" – jelentette ki a 42 éves tréner, aki arra is kitért, a mérkőzés furcsa körülménye volt, hogy a Camp Nouban jelen lévő csaknem 80 ezer nézőből mintegy 30 ezren a vendégeket buzdították.

„Nem segített, hogy a hangulat olyan volt, mint egy kupadöntő semleges helyszínen. Úgy éreztem, a szurkolók ötven-ötven százalékos arányban oszlanak meg. Ez nem mentség, csak csalódás.”

„Itt az ideje, hogy gratuláljunk a Frankfurtnak. Megérdemelte a továbbjutást” – tette hozzá a katalánok szakvezetője.

Oliver Glasner,az Eintracht Frankfurt edzője teljes extázisban értékelt.

„Hihetetlen volt, ahogy a srácok ma este teljesítettek. A végét egy kicsit túl izgalmassá tettük a magunk számára, ez felesleges volt, de sok dícséret jár a játékosainknak és a szurkolóinknak egyaránt. Aki itt lehetett, az soha nem felejti el ezt az estét. Ezeket az érzelmi csúcsokat, amik a futballban vannak, semmi pénzért nem lehet megvenni.”

EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
FC Barcelona (spanyol)–Eintracht Frankfurt (német) 2–3 (0–2)
Barcelona,
Camp Nou, 79 468 néző. Vezette: Soares Dias (portugál)
Barcelona:
Ter Stegen – Mingueza (Dest, 62.), R. Araújo, Eric García (L. de Jong, 70.), Jordi Alba – Busquets, Gavi, Pedri (F. de Jong, a szünetben) – O. Dembelé, Aubameyang (Adama Traoré, 62.), Ferran Torres (Depay, 80.). Vezetőedző: Xavi
Frankfurt: Trapp – Al. Touré (Haszebe, 90+9.), Hinteregger, Ndicka – Knauff (Chandler, 90+9.), Jakic, Rode (Hrustic, 80.), Kosztics – Lindström (Hauge, 80.), Kamada – Borré (Ache, 90.). Vezetőedző: Oliver Glasner
Gólszerző: Busquets (90+1.), Depay (90+11. – 11-esből), ill. Kosztics (4., 67. – az elsőt 11-esből), Borré (36.)
Kiállítva:
Ndicka (90+11.)

Továbbjutott: az Eintracht Frankfurt, 4–3-as összesítéssel

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek

Lamine Yamal hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 20:18

Kölcsönadta Yaakobishvili Áront a Barcelona – hivatalos

Légiósok
2025.07.15. 12:47

Aggasztó Lamine Yamal pályán kívüli viselkedése

Spanyol labdarúgás
2025.07.13. 11:52

Kölcsönben folytathatja a Barcelona magyar kapusa – sajtóhír

Légiósok
2025.07.09. 09:42

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Új klubja bejelentette Ansu Fati érkezését

Francia labdarúgás
2025.07.01. 14:34
Ezek is érdekelhetik