Parázs meccs – tíz emberrel is vezetett a West Ham, de egyenlített a Lyon

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.04.07. 20:49
null
Feszültségből niem volt hiány Londonban... (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Európa-ligában is kezdetét vette a negyeddöntő: a West Ham United tíz emberrel sem kapott ki (1–1) otthon a Lyontól, míg a Braga 1–0-ra legyőzte hazai pályán a Rangerst.

 

WEST HAM–LYON

Kis túlzással BL-negyeddöntőnek is elmenne ez a párosítás, hiszen a londoniak egy elképesztő idényt futva még mindig harcban vannak a legjobb négybe kerülésért a Premier League-be, míg a Lyon bár az utóbbi időben nem remekel, két éve nemhogy negyeddöntőt, elődöntőt játszott a Bajnokok Ligájában. A mostani mérkőzésen, hazai pályán a West Ham volt az esélyesebb, az első félidő hajrájában ez azonban megváltozott.

Az egyébként is remekül futballozó Lyon ugyanis egy kontratámadás során ziccerbe került a 48. percben, Aaron Cresswell pedig egy lerántással vetett véget az akciónak (VIDEÓ ITT!) – jött is a piros lap. Ennek ellenére az 52. percben Jerome Boateng szerencsétlenkedése és Jarrod Bowen helyzetfelismerése (VIDEÓ ITT!) révén a West Ham United jutott előnyhöz, de Tanguy Ndombelé szűk negyedórával később közvetlen közelről egyenlített (VIDEÓ ITT!). Később már nem esett gól, a döntés a visszavágóra marad, de izgalomból vélhetően nem lesz hiány. 1–1

BRAGA–RANGERS

Első hallásra nem ez volt az El-negyeddöntő legizgalmasabb párosítása, de az előző körben mindkét alakulat egy nála magasabban taksált ellenfél ellen harcolta ki a továbbjutást: a Braga a Monacót, a Rangers a Borussia Dortmundot győzte le. Ezen a meccsen a portugálok kezdtek jobban, a 26. percben pedig rövid időre a vezetést is megszerezték, végül a videóbíró segítségével a játékvezető érvénytelenítette a találatot.

Szűk negyedórával később aztán a skót védelem hibája is kellett ahhoz, hogy gólhelyzetbe kerüljön Ábel Ruiz, aki nem is hibázott közelről (1–0). A meccs hátrelévő részében már inkább a Rangers irányított, de nem tudta feltörni ellenfele védelmét, így a Braga került előnybe, de semmi sem dőlt el a visszavágó előtt. 1–0

EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

Eintracht Frankfurt (német)–Barcelona (spanyol) 1–1 (F. Torres 66., ill. Knauff 48.) – BŐVEBBEN ITT!
West Ham United (angol)–Olympique Lyon (francia) 1–1
(Bowen 53., ill. Ndombelé 66.)
Kiállítva:
Cresswell (45+3., West Ham)
Braga (portugál)–Rangers (skót) 1–0 (A. Ruiz 40.)
RB Leipzig (német)–Atalanta (olasz) 1–1 (Zappacosta 58. – öngól, ill. Muriel 17.) – BŐVEBBEN ITT!

AZ EURÓPA-KONFERENCIALIGA MÉRKŐZÉSEIRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT BŐVEBBEN!

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

Bodö/Glimt (norvég)–Roma (olasz) 2–1 (Saltnes 56., Vetlesen 89., ill. Lo. Pellegrini 43.)
Olympique Marseille (francia)–PAOK (görög) 2–1 (Gerson 13., Payet 45., ill. el-Kadduri 48.)
Kiállítva: Gerson (90+4., Marseille)
Leicester City (angol)–PSV Eindhoven (holland) 0–0
Feyenoord (holland)–Slavia Praha (cseh) 3–3 (Sinisterra 10., Senesi 74., Kökcü 86., ill. Olayinka 41., Sor 67., 90+5.)

Legfrissebb hírek

Skóciába tart Ancelotti fia, rokonai is élnek ott – sajtóhír

Minden más foci
3 órája

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
10 órája

Kilenc év után véget érhet a Gasperini-éra Bergamóban – sajtóhír

Olasz labdarúgás
22 órája

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
Tegnap, 18:54

Fordulatos meccsen nyert Velencében a Juventus, így ő indulhat a BL-ben

Olasz labdarúgás
2025.05.25. 23:00

Postecoglou: A harmadik évad mindig jobb a másodiknál – videó

Angol labdarúgás
2025.05.23. 23:06

Adama Traoré bombagólja is bekerült az Európa-liga-idény legszebb találatai közé – videó

Európa-liga
2025.05.23. 07:51

Négy Spurs-játékos került be az Európa-ligában az idény csapatába, az MU-t két futballista képviseli

Európa-liga
2025.05.22. 21:03
Ezek is érdekelhetik