Ekl: szülővárosa vagy a csodacsapata? Ranieri szíve idehúz a Roma–Leicesteren

Vágólapra másolva!
2022.04.28. 14:51
null
Ranieri szíve hazahúz (Fotó: Getty Images)
Annak ellenére is az AS Romának szurkol Claudio Ranieri, hogy a Leicester Cityvel Angliában történelmi sikert ért el menedzserként – írja a Football Italia. Az olasz és az angol csapat egymás ellen mérkőzik meg a labdarúgó Európa-konferencialiga elődöntőjében.

 

Mint ismert, a 2015–2016-os idényben óriási meglepetésre a Leicester City megnyerte a Premier League-et. Claudio Ranierit ugyan 2017 februárjában elküldték, de így is legendaként távozott a „rókáktól”, a szurkolók a mai napig imádják őt.

Az olasz szakember viszont Romában született, és itt is nőtt fel, ezért számára egyértelmű, melyik csapat sikeréért fog szorítani.

„Természetesen a Romának, hiszen Rómában születtem és Roma-szurkoló vagyok” – szögezte le a 70 éves szakember a La Gazzetta dello Sportnak.

Ranieri a Leicester óta öt csapatot irányított, többek között 2019 márciusa és júniusa között a Romát is. Az utolsó mérkőzésén a szurkolók egy nagy transzparenst kifeszítve megköszönték neki, hogy ilyen nehéz időkben elvállalta a csapat irányítását.


EURÓPA-KONFERENCIALIGA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
21.00:
Leicester City (angol)–Roma (olasz) (Tv: RTL+)
21.00: Feyenoord (holland)–Olympique Marseille (francia)

Legfrissebb hírek

Mégsem távozik a Liverpool Eb-győztese; kivárnak Vinícius Júnior ügyében – keddi transzferhíradó

Minden más foci
30 perce

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
5 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
16 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39
Ezek is érdekelhetik