El: eddig Dibusz mutatta be a negyedik legtöbb védést

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.13. 12:30
null
Dibusz Dénes eddig 16-szor védett az Európa-liga 2021–2022-es idényében (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó Európa-liga a hivatalos Twitter-oldalán arról számolt be, hogy az új kiírásban kik azok a kapusok, akik a legtöbb védést mutatták be eddig – a Ferencváros játékosa, Dibusz Dénes 16 mentéssel a negyedik helyen áll a rangsorban.

 

Az élen – holtversenyben – a Legia Warszawa kapusa, Cezary Miszta és a Leverkusen játékosa, Lukas Hradecky áll, mindketten 19-szer mentették meg góltól csapatukat. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Celtic kapusa, Joe Hart (18) állhat fel, a negyedik pozícióban pedig – Dibusz Dénes mellett – a Sturm Graz színeit képviselő Jörg Siebenhandl tanyázik, ő is 16 védést mutatott be az eddig lejátszott négy forduló alatt.


Mint ismert, a Ferencváros a negyedik mérkőzését is elveszítette a csoportkörben, 3–2-re kikapott a Celtictől hazai pályán. Ezzel biztossá vált, hogy az FTC nem vesz részt az európai kupaküzdelmekben tavasszal. Dibusz Dénes jelenleg a magyar válogatottal készül a hétfőn esedékes, Lengyelország elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésre. Péntek este végig ő védett a San Marino ellen hazai pályán 4–0-ra megnyert összecsapáson.

EURÓPA-LIGA, 2021–2022
G-CSOPORT
5. FORDULÓ
NOVEMBER 25., CSÜTÖRTÖK
18.45:
Bayer Leverkusen–Celtic
18.45: Real Betis–FERENCVÁROS

6. FORDULÓ
DECEMBER 9., CSÜTÖRTÖK
21.00:
Celtic–Real Betis
21.00: FERENCVÁROS–Bayer Leverkusen

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Leverkusen 4 3 1
11– 2 +9 10
2. Betis 4 2 1 1 8– 9 –1 7
3. Celtic 4 2
2 8–10 –2 6
4. FERENCVÁROS 4

4 4–10 –6 0

 

 

 

Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
5 órája

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
6 órája

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

Tóth Balázs véd a portugálok ellen – NS-infó

Magyar válogatott
Tegnap, 16:56

Dibusz Dénes vizsgálaton járt, kérdéses lehet a játéka a portugálok ellen – sajtóhír

Magyar válogatott
Tegnap, 9:34

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44
Ezek is érdekelhetik