El: Agresszív Fradira számítok agresszív játékkal – Postecoglou

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.10.18. 17:24
null
Ange Postecoglou szerint szórakoztató lehet a Celtic és az FTC összecsapása (Fotó: AFP)
Ange Postecoglou vezetőedző szórakoztató, több gólt hozó mérkőzésre számít kedden, amikor csapata, a Celtic a Ferencvárossal találkozik a labdarúgó Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában, Glasgow-ban.

A népligeti egyesület honlapjának beszámolója szerint a görög születésű, de ausztrál állampolgársággal is rendelkező tréner a találkozót megelőző sajtótájékoztatón azt mondta, együttesének nyernie kell ahhoz, hogy maradjon továbbjutási esélye, de ez a magyarokra is igaz.

„Pikáns meccsre számíthatunk. Mindkét csapatnak támadnia kell, emiatt kinyílhat majd a pálya, több gólra van kilátás. Agresszív Fradira számítok agresszív játékkal, szórakoztató meccs alakulhat ki” – közölte Postecoglou.

A szakember elmondta, több mérkőzését, így a Zalaegerszeg elleni szombati vesztes találkozóját is látta a Ferencvárosnak, ezért tisztában van vele, hogy az FTC a hétvégi meccsen több kulcsjátékosát is pihentette.

„Tudjuk, hogy riválisunk szombaton csalódást keltő eredményt ért el, de azzal is tisztában vagyunk, hogy ennek ellenére egy nagyon jó csapatról van szó. Tavaly már találkozott egymással a Celtic és az FTC, ezúttal is erős meccsre számítok” – fogalmazott a szakvezető.

A Celtic csapatkapitánya, Callum McGregor elmondta, a Ferencváros erős, jól szervezett csapat, amelynek hozzájuk hasonlóan nyernie kell, éppen ezért lendületes mérkőzést vár.

„A tavalyi, 2–1-es FTC-győzelemmel végződött BL-selejtezőből már nem lehet kiindulni, sok változás történt azóta mindkét csapatnál, emellett mások lesznek a körülmények is, ezúttal szurkolók előtt játszhatunk. Nagyon várjuk a meccset, tudjuk a dolgunkat. Mindig van rajtunk nyomás, így nem éljük meg teherként, hogy egyelőre pont nélkül állunk. Támadni fogunk kedden, de erre számítunk a Ferencvárostól is. A lehető legjobb teljesítményt kell majd nyújtanunk, hiszen csak a tökéletessel tudjuk majd kivívni a jó eredményt” – mondta a 28 éves középpályás.

EURÓPA-LIGA
G-CSOPORT, 3. FORDULÓ

OKTÓBER 19., KEDD
16.30: Celtic (skót)–FERENCVÁROS (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
OKTÓBER 21., CSÜTÖRTÖK

18.45: Real Betis (spanyol)–Bayer Leverkusen (német)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Leverkusen 2 2 6–1 +5 6
2. Betis 2 2 7–4 +3 6
3. FERENCVÁROS 2 2 2–5 –3 0
4. Celtic223–8–50
Legfrissebb hírek

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
6 órája

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
7 órája

Postecoglou: Miért csak a gyenge formában lévő csapatok jutottak a döntőbe?

Európa-liga
8 órája

Elmaradt az újabb bodői villanás, El-döntős a Tottenham

Európa-liga
23 órája

A Manchester United hazai pályán négy gólt szerzett és könnyedén jutott be az El-döntőbe

Európa-liga
23 órája

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:00

Az El-győzelem sem mentheti meg Postecoglout – Pallister

Európa-liga
Tegnap, 14:43

Jégkorong: magyar válogatott kapus érkezését jelentette be az FTC – hivatalos

Jégkorong
Tegnap, 11:45
Ezek is érdekelhetik