El: Kikértem a másodedzőm véleményét a Fradiról – Pellegrini

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2021.09.29. 19:33
null
Pellegrini nehéz meccsre számít (Fotó: Árvai Károly)
Manuel Pellegrini szerint a Ferencvárosnak kreatív támadói vannak, és a védői is feladják a leckét. A Real Betis vezetőedzője ezt a csütörtöki Európa-liga-csoportmeccs előtti, szerdai sajtótájékoztatón mondta el, ahol rajta kívül megjelent Nabil Fekir, a világbajnok francia középpályás is.


„Természetesen a győzelem fontos lépés lenne a továbbjutáshoz, de nem döntő jelentőségű, hiszen még sok pontot kell szereznünk – mondta Manuel Pellegrini. – Igyekszünk minél többet gyűjteni, ez lesz a célunk csütörtökön is. Az edző álma, ha minden labdarúgója egészséges, de ez a helyzet pillanatnyilag nem áll fenn, hiszen két középpályásom is harcképtelen: Sergio Canales a Getafe elleni vasárnapi bajnokin szenvedett bokasérülést, mintegy tíz-tizenöt napig nem számíthatok rá, ahogyan William Carvalhóra sem, aki térdsérüléssel bajlódik. Igyekszem a rendelkezésemre álló legjobb tizenegyet a pályára küldeni, a vasárnapi, Villarreal elleni idegenbeli bajnokira egy pillanat erejéig sem gondolunk. Az utóbbi hetek eredményeivel elégedettek vagyunk, remek egyéni teljesítményekkel örvendeztettek meg a játékosaim, de az lenne a legnagyobb hiba, ha elhinnénk, hogy innentől fogva simán veszünk minden egyes akadályt.”

A Real Madrid és a Manchester City korábbi szakvezetőjénél a Nemzeti Sport rákérdezett, kit tart a Ferencváros legjobb játékosának, illetve egyeztetett-e a korábban a Diósgyőr alkalmazásában álló másodedzőjével, Fernando Fernándezzel az FTC kapcsán – előbbi kérdésre kitérő választ adott.

„Természetesen beszéltem vele, kikértem a véleményét a Ferencvárosról, mivel az itteni tapasztalataiból kifolyólag ismeri a játékosokat, a klubot. Egyénileg nem emelnék ki egyetlen játékost sem a magyaroktól, inkább a csapategységére hívnám fel a figyelmet, hiszen hosszú ideje sikeresek. Sok erősséget felsorolhatnék a Ferencváros kapcsán, nagy csapat, amely minden meccsen győzni szeretne. Az összes selejtezőjét láttuk, jó, kreatív támadói vannak, de a védői is feladják a leckét az enyéimnek, úgyhogy nehéz meccsre számítok.”

Természetesen a másik résztvevő, Nabil Fekir is kapott kérdéseket, főleg remek formája kapcsán – a világbajnok francia középpályás a Betis idénybéli nyolc tétmeccsének mindegyikén kezdő volt, egy gól és két gólpassz áll a neve mellett.

„Azt nem tudom megmondani, most élem-e pályafutásom legszebb időszakát, de az biztos, hogy jó formában vagyok. Boldog vagyok a Betisnél, jó csapatban játszom, de a lejáró szerződésem meghosszabbításával nem foglalkozom. Ebben az idényben én játszottam a csapatban a legtöbbet, de nem vágyok pihenőre, jó állapotban érzem magam. Büszkék lehetünk arra, hogy az öt topbajnokságban mi alakítottuk ki a legtöbb helyzetet, de nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy csütörtökön is győzzünk, ami pedig engem illet, jó játékkal segítsem a csapatot.”

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ
G-CSOPORT
21.00: FERENCVÁROS
–Real Betis (spanyol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n
21.00: Celtic (skót)–Bayer Leverkusen (német)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik