El: Lang Ádám tizenegyest hibázott, de csapata továbbjutott

Vágólapra másolva!
2021.08.10. 22:24
null
Belefért Lang Ádám hibája a tizenegyespárbajban (Fotó: Getty Images, archív)
Kedden két mérkőzést rendeztek a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének 3. fordulójában. A játéknap első találkozóján Lang Ádám együttese, a ciprusi Omonia Nicosia 2–1-re kikapott az észt Flora vendégeként, majd 2–2-es összesítés után, tizenegyesekkel továbbjutott a playoffkörbe. Este a Slovan Bratislava is továbbverekedte magát a gibraltári Lincolnnal szemben.

 

Az Omonia a 43. percben vezetést szerzett a Flora vendégeként, és ekkor, összesítésben kétgólos előnynél már úgy tűnt, eldőlt a továbbjutást kérdése, ám az észt együttes megfordította a találkozót, hosszabbításra mentve a párharcot.

A ráadásban egyik csapat sem talált be, így a tizenegyespárbajra maradt a döntés, amely során a ciprusiak maradtak higgadtabbak: bár Lang Ádám nem tudott betalálni, az észteknél ketten sem vették be a kaput, így az Omonia jutott tovább.

Az Európa-konferencialiga selejtezőjéből szintén két mérkőzés jutott kedd estére. A Sahtyor Karagandi és az ukrán Kolosz Kovalivka párharca során nem született gól – így tizenegyesek döntöttek a kazah csapat javára, míg a norvég Rosenborg második alkalommal is nyerni tudott a szlovén Domzale ellen.

EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

Flora (észt)–Omonia Nicosia (ciprusi) 2–1 – 11-esekkel 4–5
Továbbjutott: az Omonia, 2–2-vel, tizenegyesekkel
Slovan Bratislava (szlovák)–Lincoln (gibraltári) 1–1
Továbbjutott: a Slovan, 4–2-vel

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Sahtyor Karagandi (kazah)–FK Kolosz Kovalivka (ukrán) 0–0 – 11-esekkel 3–1
Továbbjutott: a Sahtyor, 0–0-val, tizenegyesekkel
Domzale (szlovén)–Rosenborg (norvég) 1–2
Továbbjutott: a Rosenborg, 8–2-vel

Legfrissebb hírek

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 09:01

Postecoglou: A harmadik évad mindig jobb a másodiknál – videó

Angol labdarúgás
2025.05.23. 23:06

Adama Traoré bombagólja is bekerült az Európa-liga-idény legszebb találatai közé – videó

Európa-liga
2025.05.23. 07:51

Négy Spurs-játékos került be az Európa-ligában az idény csapatába, az MU-t két futballista képviseli

Európa-liga
2025.05.22. 21:03

Postecoglounak sikert hozott a 100. meccse a Tottenhammel

Európa-liga
2025.05.22. 12:45

„Eddig mindig nyertem valamit a második évemben” – Postecoglou szavaira emlékeztek játékosai

Európa-liga
2025.05.22. 12:18

Ruben Amorim: Jobbak voltunk, mint a Spurs, de nem tudtunk gólt szerezni

Európa-liga
2025.05.22. 08:48

Szon Hung Min: Most már elmondhatom, hogy a klub legendája vagyok

Európa-liga
2025.05.22. 07:20
Ezek is érdekelhetik