Sorsoltak az El-ben: nehéz csoportban a Milan, „örülhet” az Arsenal és a Roma

Vágólapra másolva!
2020.10.02. 12:57
null
Kisorsolták az Európa-liga csoportkörét (Fotó: AFP, archív)
Pénteken az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székházában megtartották az Európa-liga csoportkörének a sorsolását. Nehéz csoportba került a Milan, amely a Celtickel, a Sparta Prahával és a Lille-lel mérkőzhet meg a H jelű négyesben a továbbjutásért. Az Arsenalnál viszont örülhetnek: megkapták a Moldét – amelyet a Ferencváros búcsúztatott a BL playoffjában –, az osztrák Rapid Wient és az ír Dundalkot.

 

A modul betöltése néhány másodpercet igénybe vehet!

A CFR Cluj (Kolozsvári Vasutas) az A-csoportba került be, amelyben az olasz AS Romával, a svájci Young Boysszal és a bolgár CSZKA Szófiával csap össze, Lang Ádám csapata, a ciprusi Omonia pedig az E-kvartettben a holland PSV, a görög PAOK és a spanyol Granada mellett szerepel.

A D-négyes is nehéznek ígérkezik: a portugál Benfica mellett a Mol Fehérvárt kiejtő Standard Liege, a skót Rangers és a lengyel Lech Poznan van ott. A Tottenham bolgár, osztrák és belga ellenfelet kapott.

A sorsoláson kiosztottak egy egyéni elismerést is: a döntős Inter sztárja, Romelu Lukaku lett a 2019–2020-as idény legjobb játékosa.

Az UEFA egyelőre nem határozta meg a csoportkör pontos menetrendjét.

EURÓPA-LIGA, 2020–2021
A-CSOPORTB-CSOPORTC-CSOPORTD-CSOPORT
Roma (olasz)
Arsenal (angol)Leverkusen (német)
Benfica (portugál)
Young Boys (svájci)
Rapid Wien (osztrák)
Slavia Praha (cseh)
Standard Liege (belga)
CFR Cluj (romániai)
Molde (norvég)
Hapoel Beer-Seva (izraeli)
Rangers (skót)
CSZKA Szófia (bolgár)
Dundalk (ír)
Nice (francia)
Lech Poznan (lengyel)
E-CSOPORTF-CSOPORTG-CSOPORTH-CSOPORT
PSV (holland)Napoli (olasz)
Braga (portugál)
Celtic (skót)
PAOK (görög)
Real Sociedad (spanyol)Leicester City (angol)
Sparta Praha (cseh)
Granada (spanyol)
AZ (holland)
AEK Athén (görög)
Milan (olasz)
Omonia (ciprusi)
Rijeka (horvát)
Zorja Luhanszk (ukrán)
Lille (francia)
I-CSOPORTJ-CSOPORTK-CSOPORTL-CSOPORT
Villarreal (spanyol)Tottenham (angol)CSZKA Moszkva (orosz)
Gent (belga)
Qarabag (azeri)Ludogorec (bolgár)Dinamo Zagreb (horvát)Crvena zvezda (szerb)
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)LASK (osztrák)Feyenoord (holland)
Hoffenheim (német)
Sivasspor (török)
Royal Antwerp (belga)
Wolfsberger AC (osztrák)
Slovan Liberec (cseh)

KALAPBEOSZTÁS
1. kalap:
Arsenal (angol), Tottenham (angol), Roma (olasz), Napoli (olasz), Benfica (portugál), Leverkusen (német), Villarreal (spanyol), CSZKA Moszkva (orosz), Braga (portugál), Gent (belga), PSV (holland), Celtic (skót)
2. kalap: Dinamo Zagreb (horvát), Slavia Praha (cseh), Sparta Praha (cseh), Ludogorec (bolgár), Young Boys (svájci), Crvena zvezda (szerb), Rapid Wien (osztrák), Leicester City (angol), Qarabag (azeri), PAOK (görög), Standard Liege (belga), Real Sociedad (spanyol)
3. kalap: Granada (spanyol), Milan (olasz), AZ (holland), Feyenoord (holland), AEK Athén (görög), Maccabi Tel-Aviv (izraeli), Rangers (skót), Molde (norvég), Hoffenheim (német), LASK (osztrák), Hapoel Beer-Seva (izraeli), CFR Cluj (romániai)
4. kalap: Zorja Luhanszk (ukrán), Lille (francia), Nice (francia), Rijeka (horvát), Dundalk (ír), Slovan Liberec (cseh), Royal Antwerp (belga), Lech Poznan (lengyel), Sivasspor (török), Omonia (ciprusi), CSZKA Szófia (bolgár), Wolfsberger AC (osztrák)

A MENETREND
1. FORDULÓ: Október 22.
2. FORDULÓ: Október 29.
3. FORDULÓ: November 5.
4. FORDULÓ: November 26.
5. FORDULÓ: December 3.
6. FORDULÓ: December 10.

Legfrissebb hírek

MLS: sérülés miatt nem játszott Gazdag Dániel

Légiósok
15 órája

A BL-elődöntő árnyékában az Arsenal hazai pályán kikapott Kerkez Miloséktól

Angol labdarúgás
2025.05.03. 20:27

Valverde: az emberhátrányig sokkal jobbak voltunk, mint a Manchester United

Európa-liga
2025.05.02. 10:37

A Tottenham dominált, de nem lehet teljesen elégedett a Bodö/Glimt elleni El-elődöntő első meccse után

Európa-liga
2025.05.01. 23:00

Vitatott játékvezetői ítéletek után fél lábbal már az El-döntőben érezhetik magukat a manchesteriek

Európa-liga
2025.05.01. 22:57

„Remélem, helyreállt az önbizalmunk” – Nestor El Maestro

Labdarúgó NB I
2025.05.01. 12:44

Az Arsenalnak történelmet kell írni a BL-továbbjutáshoz

Bajnokok Ligája
2025.04.30. 13:02

Rooney szerint Declan Rice tehet a PSG góljáról

Bajnokok Ligája
2025.04.30. 12:25
Ezek is érdekelhetik