El: A belgák egy fokkal erősebbek, mint a franciák – Hangya

Vágólapra másolva!
2020.09.30. 12:53
null
Hangya Szilveszternek a tizenegyespárbaj sem lenne ellenére (Fotó: Szabó Miklós)
A fehérváriak 26 éves védője, Hangya Szilveszter bizonyítani akarja, hogy klubjában és a válogatottban is lehet számolni vele.

– Jó csapat a Standard Liege?
– Persze hogy jó! – vágta rá Hangya Szilveszter, a csütörtöki Európa-liga-rájátszásra készülő Mol Fehérvár FC hátvédje. – Ezen a szinten már nincsenek rossz csapatok.

– Jobb a Standard, mint az előző körben búcsúztatott francia Reims?
– Ez majd kiderül a pályán. Előzetesen nehéz bármit is mondani, de talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy a belgák egy fokkal erősebbek, mint a franciák.

– No és jobb a Standard a Mol Fehérvárnál?
– Ezt semmiképp sem jelenteném ki. Szerintem nagyjából azonos játékerőt képvisel a két együttes. Bizakodásra ad okot, hogy a Reims ellen jól játszottunk, végig stabilak voltunk. Nem vitás ugyanakkor, hogy többre és jobbra is képesek vagyunk annál, mint amit múlt csütörtökön mutattunk. Gondolok itt elsősorban a helyzetkialakításra. Ahhoz, hogy Liege-ben legyen esélyünk a továbbjutás kiharcolására, több gólszerzési lehetőséget kell kidolgoznunk, és jó százalékban ki is kell használnunk őket.

– Min múlhat még a siker?
– Az összpontosításon. Az a legkevesebb, hogy olyan fegyelmezettség és szervezettség jellemezzen minket, mint a Reims ellen. Mindenki tisztában van azzal, mi a feladata, azt akarja maradéktalanul végrehajtani. Az utóbbi meccseinken nem csupán úgy néztünk ki, úgy is működtünk, mint egy csapat. Erre óriási szükség lesz Belgiumban is. Említettem már a stabilitást, de nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos egy ekkora tétre menő mérkőzésen. Nem követhetünk el nagy hibákat, nem kaphatunk buta gólokat. A helyzetünket nehezíti, hogy idegenben játszunk, a Standard akkor is élvezi a hazai pálya előnyét, ha üresen tátong a nézőtér. Nekünk is sokat jelentett, hogy a Bohemian és a Reims ellen otthon játszhattunk, mert ha nincsenek is szurkolók a lelátón, nem mindegy, hogy az ember ismeri-e a stadion minden zugát.

– S az sem mindegy, hogy az idegenbeli túra alkalmával mi vár rá…
– Reméljük, a máltai tortúra nem ismétlődik meg. A váratlan és elnyúló reptéri teszteléssel kezdve kitettek bennünket egy-két próbatételnek, de a továbbjutással méltó választ adtunk. Ugyanakkor nekünk nem az a dolgunk, hogy a külső körélményekkel foglalkozzunk, csak arra kell figyelnünk, ami a gyepen történik. Ott legyen minden rendben.

– Az első és a harmadik selejtezőkörben tizenegyesekkel mentek tovább. Harmadszor is lehet ugyanabba a folyóba lépni?
– Részemről nincs akadálya, hogy megint tizenegyespárbaj döntsön a javunkra. A kupasorozatokban kizárólag az számít, továbbjutsz-e vagy sem. Ha igen, nem lényeges a hogyan.

– Ha úgy hozná az élet, hogy Liege-ben oda kellene állnia a sorsdöntő tizenegyeshez, elvállalná?
– Igen! Mesés lenne, ha így jutnánk tovább. Két évvel ezelőtt már megadatott, hogy ha csak egy meccsen is, de pályára léphessek az Európa-liga csoportkörében, most szeretnék egyről a kettőre, sőt többre jutni. Szép emlékeket őrzök kétezertizennyolc őszéről, de akkor nem tudtam kivenni a részem a sikeres szereplésből annyira, amennyire szerettem volna. A mostani biztosan nagyobb élmény lenne. A keretünk kicserélődött az elmúlt két évben, sokan nem tapasztalhatták meg, milyen érzés a csoportkörben játszani – hát tessék, itt a lehetőség!

– Marco Rossitól ön is kapott egy esélyt…
– Legutóbb két és fél évvel ezelőtt játszhattam a válogatottban, vágytam már rá, hogy ismét kiérdemeljem a meghívót. Igaz, volt, amikor számított volna rám a szövetségi kapitány, ám sérülés miatt nem állhattam a rendelkezésére, legtöbbször a combom szúrt ki velem. Most, lekopogom, minden rendben van, várom, hogy csatlakozhassak a kerethez. Nem mintha ösztökélni kellene a jobb teljesítményre, de Marco Rossi bizalma pluszmotivációt ad. Bizonyítani akarom, hogy a klubomban és a nemzeti együttesben is lehet számolni velem. Azt hiszem, a tökéletes produkció és a továbbjutás kivívása a Standard ellen a válogatottba is jó ajánlólevél lenne.

CSÜTÖRTÖK

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, PLAYOFFKÖR (4. FORDULÓ)

NEM BAJNOKI ÁG
20.00:Standard Liege (belga)–MOL FEHÉRVÁR FC(Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!
Legfrissebb hírek

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
2025.07.18. 11:40

Vécsei Bálint a kihagyott büntetőkről: „Szerdán azt álmodtam, hogy lesz egy ilyen lehetőség, és be fogom rúgni”

Európa-liga
2025.07.18. 11:15

A román sajtóban is Vécsei kimaradt 11-eseiről esett a legtöbb szó

Európa-liga
2025.07.18. 09:18

Bognár György: A jobbik csapat jutott tovább. A tanulság? Be kell rúgni a tizenegyest!

Európa-liga
2025.07.17. 22:34

Fica lába elsült, Munteanu kötényt adott a kapusnak, Muhar fejelt – videón a CFR–Paks meccs góljai

Európa-liga
2025.07.17. 21:50

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39
Ezek is érdekelhetik