Videó: a Köbenhavn kapitánya Solskjaernak mondott köszönetet a kiesés után

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2020.08.11. 12:10
null
Zeca köszönetet mondott a Solskjaernak (Fotó: AFP)
Mint arról korábban beszámoltunk, a Manchester United 1–0-ra legyőzte, és kiejtette a Köbenhavnt az Európa-liga negyeddöntőjében. A mérkőzés után szárnyra kapott egy felvétel a közösségi médiában, amin a dán csapat kapitánya, Zeca a manchesteriek menedzserének, Ole Gunnar Solskjaernak mondott köszönetet a lefújás után.

A győzelem után a Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer pacsizott az ellenfél játékosaival, amikor viszont a Köbenhavn csapatkapitányához, Zacához ért, a portugál játékos meglepően köszönetet mondott a norvégnak. No persze nem azért, mert kiejtették őket: a dán csapat játékosa történetesen hatalmas United-szurkoló, és a teljesen üres stadionban tisztán lehetett hallani, mit mond Solskjaernak.

„Nagyon köszönök mindent, amit a Unitedért tettél” – mondta Zeca, mire a norvég tréner azt válaszolta, hogy próbálják a csapatot visszahozni arra a szintre, amely megilleti a klubot, majd Bruno Fernandesre mutatott, és megjegyezte, a portugál sokat segít neki ebben.

Card

Legfrissebb hírek

Gary Lineker Sir Alex Ferguson felelősségéről beszélt a Manchester United gyengélkedése okán

Angol labdarúgás
11 órája

Németh Hunor: Nyár után jöhet el az én időm Koppenhágában

Légiósok
2025.03.03. 18:59

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
2025.03.03. 08:41

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

PL: ikszelt a Forest és az Arsenal, míg a City a Spurst, az MU az Ipswichet győzte le

Angol labdarúgás
2025.02.26. 22:29

Több száz alkalmazottól válik meg a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.02.24. 16:48

Kétgólos hátrányból pontot mentett az MU az Everton ellen

Angol labdarúgás
2025.02.22. 15:38

Lazio nincs, probléma van – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
2025.02.21. 23:28
Ezek is érdekelhetik