Topolya: „Történelmi meccsen történelmi sikert értünk el”

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.08.28. 17:00
null
A Topolya megnyerte első nemzetközi kupamérkőzését (Fotó: fktsc.com)
Moldovában érvényesült a papírforma: a Topolyai SC a várakozásnak megfelelően könnyedén, 2–0-ra nyert a Petrocub vendégeként az Európa-liga-selejtező első fordulójában. A 107 éves klubnak ez volt az első fellépése a nemzetközi kupaporondon, így az idegenbeli diadal még inkább felértékelődik, s kiemelt helyen szerepel az egyesület történelmében.

„Nehéz mérkőzésre számítottunk, amelyet jól kezdtünk, hiszen Szasa Tomanovics révén hamar megszereztük a vezetést. Utána azonban Borisz Varga piros lapja miatt át kellett alakítanunk a felállásunkat. A második félidő elején volt egy ellentámadásunk, amely után tizenegyeshez jutottunk, s az ellenfél is tíz főre fogyatkozott. Történelmi mérkőzésen történelmi sikert értünk el, büszke vagyok a játékosokra”  – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Szabó Zoltán vezetőedző.

Hasonlóan látta a találkozót Palágyi Szabolcs, a TSC vezérigazgatója, aki elmondta, a gyors vezetés után a kiállításra nem számítottak, de felvették a megváltozott helyzet után kialakult játékritmust, és egy taktikai cserével – ami sajnos azt jelentette, hogy Szilágyi Vladimirnak el kellett hagynia a pályát – sikerült megőrizniük előnyüket.

„A csatár lecserélésével stabilizáltuk a helyzetet, és jól jöttünk ki az emberhátrányos szituációból. Külön örülök Dejan Milicsevics visszatérésének, aki Janko Tumbaszevics helyén játszott, és sokat hozzátett a csapat jó teljesítményéhez. Külön ki kell emelnem Nenad Filipovics kapus remek védését a találkozó elején” – mondta Palágyi Szabolcs.

Sok idő nincs a regenerálódásra, vasárnap ugyanis a szerb élvonalban lép pályára a topolyai együttes, méghozzá a címvédő Crvena zvezda otthonában!

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Petrocub (moldovai)–Topolya (szerbiai) 0–2 (0–1)
Chisinau, Municipal Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Coltescu (román)
PETROCUB: Avram – Douanla, Taras (Bejan, 53.), Racu, Onana, Jardan – Turcan (Bogaciuc, 68.), Rozgoniuc, Cojocari – Ambros (Damascan, 68.), Platica. Vezetőedző: Lilian Popescu
TSC:
Filipovics – Ponjevics, Babics, Antonics, Varga – Duronjics (Banjac, 73.), Milicsevics, Tomanovics, Zec (Djurics, 91.) – Szilágyi (Petrovics, 43.), Lukics. Vezetőedző: Szabó Zoltán
Gólszerző: Tomanovics (0–1) a 17., Lukics (0–2, 11-esből) az 55. percben
Kiállítva:
Rozgoniuc (55.), ill. Varga (31.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik