El: két feröeri csapat is továbbment az előselejtezőből

K. Zs., MTIK. Zs., MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.20. 22:35
null
Fotó: AFP
Két-két feröeri és északír, valamint egy montenegrói csapat továbbjutását hozta a labdarúgó Európa-liga előselejtezőjének csütörtöki játéknapja. A program nem volt teljes, egy pozitív koronavírusteszt miatt az egyik meccset elhalasztották.

A Tre Penne–Gjilani mérkőzést nem játszották le, mivel a koszovói delegáció egyik tagja pozitív koronavírustesztet produkált. A San Marinó-i klub hivatalos honlapján csütörtökön posztolt közlemény szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) úgy határozott, hogy a mérkőzést péntek este nyolc órakor rendezik meg – feltéve, hogy a megismételt tesztelésen minden koszovói lelete negatív lesz.

Mint beszámoltunk róla, egy másik koszovói csapat, a KF Prishtina mérkőzése hasonló okból csúszik – időközben kiderült: szombatra.

A gyakorlatilag játékosok nélkül maradó Prishtinának – amelyben nem léphetnek pályára olyan labdarúgók, akik tagjai voltak az eredeti küldöttségnek – az európai szövetség (UEFA) különleges szabályának értelmében lehetősége volt játékosokat kölcsönöznie, meg is tette, és csütörtökön a közösségi oldalán megjelent közleményben ki is fejezte köszönetét a Feronikeli, a Llapi, a Trepca 89, a Flamurtari, az FC Ballkani, a Drenica és a Vushtrria gárdájának, kiemelve, nemzeti riválisainak pozitív reakciói azt mutatják, hogy az európai kupaporondon való sikeres szereplés mindenkinek érdeke a koszovói labdarúgásban.

A kölcsönvett játékosoknak koronavírusteszteken kell átesniük, ha ezek negatívak lesznek, akkor utazhatnak Gibraltárra.

Ami a csütörtöki játéknapot illeti, a három pályára lépő feröeri csapatból kettő továbbjutott: a B36 Tórshavn egy büntetővel harcolta ki szoros gibraltári sikerét, az NSÍ Runavík viszont alaposan megszórta walesi ellenfelét – a csapatkapitány, Klaemint Olsen egymaga háromszor talált a kapuba.

A harmadik feröeri csapat, a HB Tórshavn minimális különbséggel kapott ki a Glentorantől, és ugyancsak 1–0-ra nyert a másik északír klub, a Coleraine is – a 89. percben James McLaughlin pazar labdalevétel után lőtte a győztes gólt a San Marinó-i La Fiorita kapujába.

A nap ötödik továbbjutója a montenegrói Iszkra, amely tizenegyespárbajban gyűrte le vendéglátóját, a 40. perctől emberhátrányban futballozó andorrai FC Santa Colomát.

A COLERAINE GYŐZTES GÓLJA

EURÓPA-LIGA
ELŐSELEJTEZŐ, csütörtöki mérkőzések
St. Josephs (gibraltári)–B36 Tórshavn (feröeri) 1–2
NSÍ Runavík (feröeri)–Barry Town (walesi) 5–1
Glentoran (északír)–HB Tórshavn (feröeri) 1–0
FC Santa Coloma (andorrai)–Iszkra (montenegrói) 0–0 – 11-esekkel 3–4
Coleraine (északír)–La Fiorita (San Marinó-i) 1–0

Kedden játszották
Engordany (andorrai)–Zeta (montenegrói) 1–3

További program
Péntek
20.00:
Tre Penne (San Marinó-i)–Gjilani (koszovói)
Szombat
18.00:
Lincoln Red Imps (gibraltári)–KF Prishtina (koszovói)

Az egymérkőzéses párharcok győztesei bejutnak a selejtező 1. fordulójába.

Legfrissebb hírek

Mátyás és Funar városában – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
19 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.07.11. 23:30

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
2025.07.11. 19:24

Közleményt adott ki a Kolozsvár ellen megsérült játékosai állapotáról a Paks

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 15:03

„Sok játékszituációban látszott, hogy a CFR a jobb csapat” – román sajtóvisszhang

Európa-liga
2025.07.11. 09:07

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
2025.07.10. 22:57

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
2025.07.10. 21:46

Gól nélküli döntetlent játszott a Paks a Kolozsvárral az Európa-liga-selejtezőn

Európa-liga
2025.07.10. 20:55
Ezek is érdekelhetik