FTC: Nyilasi optimista, Szűcs Lajosnál Gróf védene az El-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.18. 17:05
Csütörtökön megkezdi szereplését a labdarúgó Európa-liga csoportkörében a Ferencváros, amely első mérkőzését az Espanyol vendégeként vívja Barcelonában. Az FTC legendás alakja, a Digi Sport híradójának nyilatkozó Nyilasi Tibor optimista a rajtot megelőzően, míg a klub korábbi kapusa, Szűcs Lajos úgy véli, a nemzetközi porondon Gróf Dávidnak meg kellene kapnia a lehetőséget a bizonyításra.

„Innentől kezdve felszabadultan kell játszani, mert ha begörcsölnek, és megint úgy járnak, mint a válogatott, akkor baj lehet – de én optimista vagyok” – kezdte a Ferencváros 1992-es bajnokcsapatának vezetőedzője, Nyilasi Tibor.„Innentől kezdve felszabadultan kell játszani, mert ha begörcsölnek, és megint úgy járnak, mint a válogatott, akkor baj lehet – de én optimista vagyok” – kezdte a Ferencváros 1992-es bajnokcsapatának vezetőedzője, Nyilasi Tibor.

„Jó csapat, erős csapat a Fradi, ám a Dinamo Zagreb elleni meccs bebizonyította, hogy még tanulási folyamatban voltak a játékosok, hiszen, valljuk be őszintén, sem a kevés magyar, de a többi külföldi sem szerepelt még sorozatosan a nemzetközi kupaporondon. Ez az időszak elmúlt, most bekerült a Fradi az Európa-ligába, neki kell menni, mert nincs olyan kimagasló topcsapat az ellenfelek között, amelyre azt mondhatnánk, jobb, ha ellene ki sem állunk” – tette hozzá Nyilasi.

A zöld-fehérek kapuját a legutóbbi főtáblás nemzetközi kupaszereplés alkalmával Szűcs Lajos védte, és szerinte nagy kérdés, ki áll majd most a Fradi hálója előtt.

„Két hasonló képességű kapusa van a Ferencvárosnak. Amiben az egyikőjük esetleg jobb, abban a másik gyengébb, és ugyanígy fordítva. Eddig – a nemzetközi kupában – Dibusz Dénes védte a Ferencváros kapuját, de úgy gondolom, nemzetközi szinten mindenképpen meg kellene adni a lehetőséget Gróf Dávidnak is” – fogalmazott a Sport24-nek Szűcs.

A szintén volt FTC-kapus Szeiler József ugyanakkor nem változtatna Szerhij Rebrov vezetőedző helyében.

„Dénesre szerintem jó hatással volt ez a helyzet, mert most összeszedettebben, jobban véd, mint az elmúlt bajnoki idényben. Én nem cserélnék, mert most nagyon fontos lenne, hogy a kapus kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtson, bár azt hiszem, erre Gróf is képes lenne.”

A Ferencváros már megérkezett Barcelonába, a csütörtöki Európa-liga-meccs helyszínére. Ellenfele, az Espanyol két vereség és egy döntetlen után a mögöttünk hagyott hétvégén szerezte meg az első győzelmét (Eibar, 2–1) az új spanyol bajnoki idényben.

„Az Espanyol története legrosszabb formájában van, miért ne lehetne megcsípni!? Az orosz csapattal edzőmeccseken is játszottunk már, és újra itt van a Ludogorec: a bolgárok kaptak már két fülest, most jöhet a harmadik” – jegyezte meg Nyilasi.

Az eseményről a Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Borbola Bence, Szabó Miklós (fotó)

EURÓPA-LIGA
H-CSOPORT
1. forduló: szeptember 19.
21.00:
Espanyol (spanyol)–Ferencváros (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
21.00: Ludogorec (bolgár)–CSZKA Moszkva (orosz)

A TOVÁBBI PROGRAM
2. forduló: október 3.
18.55:
Ferencváros–Ludogorec (bolgár)
18.55: CSZKA Moszkva (orosz)–Espanyol (spanyol)
3. forduló: október 24.
18.55:
CSZKA Moszkva (orosz)–Ferencváros
18.55: Ludogorec (bolgár)–Espanyol (spanyol)
4. forduló: november 7.
21.00:
Ferencváros–CSZKA Moszkva (orosz)
21.00: Espanyol (spanyol)–Ludogorec (bolgár)
5. forduló: november 28.
18.55:
Ferencváros–Espanyol (spanyol)
18.55: CSZKA Moszkva (orosz)–Ludogorec (bolgár)
6. forduló: december 12.
21.00:
Ludogorec (bolgár)–Ferencváros
21.00: Espanyol (spanyol)–CSZKA Moszkva (orosz)

Legfrissebb hírek

Elmaradt az újabb bodői villanás, El-döntős a Tottenham

Európa-liga
7 órája

A Manchester United hazai pályán négy gólt szerzett és könnyedén jutott be az El-döntőbe

Európa-liga
7 órája

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
13 órája

Jégkorong: magyar válogatott kapus érkezését jelentette be az FTC – hivatalos

Jégkorong
18 órája

Újra edzésbe állt az egy hét alatt kétszer műtött Pászka Lóránd

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 16:55

Női NB I: hengerelt a Ferencváros az elhalasztott meccsen

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 15:37

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
2025.05.06. 15:24

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30
Ezek is érdekelhetik