El: Képtelen voltam futni, olyan fájdalmat éreztem – Botka

BORBOLA BENCE (Barcelona)BORBOLA BENCE (Barcelona)
Vágólapra másolva!
2019.09.20. 10:41
null
Botka Endrét le kellett cserélni (Fotó: Szabó Miklós)
Balszerencsés földet érést követően kellett lecserélni. Botka Endre hiába játszott jól a védelem jobb szélén, a hajrára le kellett cserélni, hiszen kis túlzással csillagokat látott.

 

„Szerencsétlenül érkeztem, de igazából még most sem tudom, hogy a spanyol támadó melyik testrészére estem – mondta Botka Endre.A térdére vagy a combjára, végül is mindegy, a lényeg, hogy egyből lezsibbadt a lábam, és nem is tudtam rálépni. Próbáltam összeszorítani a fogamat, de nem ment… Képtelen voltam futni, olyan fájdalmat éreztem. A doktor azt mondta, alighanem a csonthártya kapott ütést, kellemetlen sérülés, de szerencsére nem olyan, amivel heteket kell kihagyni.”

A 25 esztendős futballista Barcelonában egyből a mély vízbe került, hiszen nem lépett még pályára a selejtezők során, most a csoportkörben, az Espanyol otthonában debütált.

„Az iram némileg erősebb, mint odahaza, többet támadtak a szélen, de nem éreztem akkora különbséget, amit ne lehetne leküzdeni. Az első félidőben talán megleptük őket, nagyon jól játszottunk, a szünetben pedig Szerhij Rebrov felhívta a figyelmünket, ne csak a védekezésre fókuszáljunk, hiszen akkor nem fogjuk kihúzni. A második félidőben is próbáltunk támadni, a győzelem lett volna tökéletes, de büszke vagyok a csapatra.”

A Botka helyére beálló Lovrencsics Gergő arról beszélt, ha a Ferencváros szerencsésebb, talán győzhetett volna.

„Sajnáltam, hogy Botka Endre megsérült, megérdemelte volna, hogy végig játssza a mérkőzést. A selejtezők alatt is keményen dolgozott, nem duzzogott, és most az Espanyol ellen helyt állt. A sérülésem szerencsére rendbe jött, nem éreztem semmiféle fájdalmat. Nehéz volt beszállni, hiszen a hajrában már nyomás alatt tartott bennünket az Espanyol, de álltuk a sarat, pontot szereztünk. Ha szerencsésebbek vagyunk, talán győzhettünk is volna.”

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
H-CSOPORT
RCD Espanyol (spanyol)–Ferencváros 1–1 (0–1)
Barcelona,
Estadi Cornella-El Prat, 18 125 néző. Vezette: Dabanovics (montenegrói)
ESPANYOL: Diego López – J. López, Naldo Pereira, Espinosa, Vila (Pedrosa, 67.) – Roca – Melendo (Calleri, 56.), P. Lozano, Granero – Vu Lej, M. Vargas (Campuzano, 74.). Vezetőedző: David Gallego
FERENCVÁROS: Dibusz – Botka (Lovrencsics G., 66.), Blazic, Dvali, Heister – Ihnatenko (Frimpong, 85.), Haratin – Zubkov, Sigér, Nguen – Isael (Szihnyevics, 62.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: M. Vargas (60.), ill. J. López (10. – öngól)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A Nemzeti Sportot Barcelonából tudósítja: Borbola Bence, Szabó Miklós (fotó)

Legfrissebb hírek

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.08. 10:00

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38
Ezek is érdekelhetik