El: Az Espanyol gólja előtt meg kellett volna állítani a játékot – Dibusz

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.09.20. 07:48
null
Dibusz Dénes szerint az Espanyol gólja előtt a bírónak meg kellett volna állítani a játékot (Fotó: Szabó Miklós)
Mint ismert, a Ferencváros labdarúgócsapata 1–1-es döntetlent ért el az Espanyol vendégeként az Európa-liga csoportkörének 1. fordulójában. A találkozó az után az FTC hivatalos honlapján Sigér Dávid értékelt, aki úgy véli, a balszerencsés kapott gól ellenére nem lehetnek elégedetlenek az egy ponttal. A Sport Televíziónak nyilatkozó Dibusz Dénes úgy véli, az Espanyol találata előtt a bírónak meg kellett volna állítani a játékot.

 

„Arra készültünk, hogy meglepetést okozzunk az ellenfelünknek, nem azért jöttünk ide, hogy feltartott kézzel hagyjuk az Espanyolnak, hogy a hazai nézők előtt gálamérkőzést rendezzen – idézi a fradi.hu Sigér Dávidot. Sikerült elérnünk a célunkat, váratlant húztunk, a végén majdnem szenzáció lett belőle. Némileg hiányérzetünk van, főleg azért, amilyen körülmények között született az Espanyol gólja. Nem láttam pontosan, hogy mi történt, és voltak olyan szituációk, amikor előzékeny volt velünk a játékvezető, ezért nem szabad elégedetlennek lennünk. Értékelnünk kell azt, amink van, minden egyes megszerzett gólt, pontot, így álltunk neki a csoportkör kezdete előtt is, nem szabad átesnünk a ló túloldalára.”

Dibusz Dénes, az FTC kapusa a mérkőzést közvetítő Sport Televíziónak úgy nyilatkozott, Miha Blazic fejsérülése miatt az Espanyol gólja előtt a bírónak közbe kellett volna avatkoznia.

„Ilyen helyzetben, amikor fejsérülés gyanúja áll fenn, akkor az a szabály, ha jól tudom, hogy a játékvezetőnek egyből meg kell állítania a játékot, főleg úgy, hogy az ötösön feküdt a védőnk, és ezáltal leshelyzetről sem beszélhettünk. Sigi (Sigér Dávid – a szerk.) nem is érzékelte, hogy Miha a földön fekszik, ezért abban a hitben volt, hogy az embere lesre fut. Én azt gondolom, hogy meg kellett volna állítani. Sajnáljuk ezt a gólt, mert bennünk lehetett volna, hogy megnyerjük a mérkőzést, de így is nagy dolgot értünk el a pontszerzéssel.”

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
H-CSOPORT
RCD Espanyol (spanyol)–Ferencváros 1–1 (0–1)
Barcelona,
Estadi Cornella-El Prat, 18 125 néző. Vezette: Dabanovics (montenegrói)
ESPANYOL: Diego López – J. López, Naldo Pereira, Espinosa, Vila (Pedrosa, 67.) – Roca – Melendo (Calleri, 56.), P. Lozano, Granero – Vu Lej, M. Vargas (Campuzano, 74.). Vezetőedző: David Gallego
FERENCVÁROS: Dibusz – Botka (Lovrencsics G., 66.), Blazic, Dvali, Heister – Ihnatenko (Frimpong, 85.), Haratin – Zubkov, Sigér, Nguen – Isael (Szihnyevics, 62.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: M. Vargas (60.), ill. J. López (10. – öngól)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A Nemzeti Sportot Barcelonából tudósítja: Borbola Bence, Szabó Miklós (fotó)

Legfrissebb hírek

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
12 perce

Tizenöt percig tartotta a lépést a Fradival a Gyöngyös a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
3 órája

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
8 órája

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
9 órája

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
14 órája

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
15 órája

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
23 órája

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
23 órája
Ezek is érdekelhetik