El: 48-an vállalták a 10 ezer kilométeres túrát, a cséká mindenkinek személyesen írt

Vágólapra másolva!
2019.08.16. 10:36
null
Conor Coady különleges gesztussal állt elő (Fotó: AFP)
Különleges gesztussal állt elő Conor Coady, a Wolverhampton Wanderers csapatkapitánya, miután a gárda 4–0-s sikert aratott Örményországban: személyesen írt mind a 48 szurkolónak, aki elutazott a Pjunik Jerevan elleni összecsapásra. Ami a drukkerek számára még fontosabb lehet, hogy a visszavágót is 4–0-ra megnyerte az angol csapat, amely így már csak egy lépésre van az Európa-liga főtáblájától.

 

Még az előző héten Örményországba látogatott a Wolverhampton. Az együttes a Pjunik Jerevan ellen játszotta 1980 óta az első nemzetközi tétmérkőzését. A találkozóra ugyan átszámítva csupán 1 fontba kerültek a belépők, mégis „csak” 48 angol szurkoló vállalta az utazást. Az ok egyszerű: közvetlen repülőjárat híján nehézkesen és kifejezetten drágán lehetett csak megszervezni a több mint 10 ezer kilométeres túrát, a Wolves számításai szerint, mintegy 1000 fontból, azaz 370 ezer forintból fejenként.

Conor Coady, a csapat kapitánya ezt – no meg a stadionban az angol szurkolók buzdítását – hallva döntött úgy, hogy szeretne valamivel kedveskedni a Wolves drukkereinek.

Megkeresett minket, hogy lenne egy ötlete, szeretne köszönetet mondani az Örményországba utazó drukkereknek. Ez nem olyasmi, amit a nyilvánosság kedvéért tett volna, őszintén szerette volna megköszönni a támogatást. Különleges kapcsolata van a szurkolókkal, fontosnak érezte elismerni azt az erőfeszítést, amit azért tettek, hogy odajussanak a meccsre” – kommentálta a történteket a Wolves szóvivője a BBC-nek.

Időközben a visszavágót is lejátszotta a két csapat, az idegenbeli meccs után az angolok hazai pályán is 4–0-ra nyertek, így két győzelemmel, 8–0-s összesítéssel jutottak a playoffkörbe.

A főtábláért a korábban a Debreceni VSC-t búcsúztató Torino lesz a WW ellenfele.

EURÓPA-LIGA
Wolverhampton Wanderers (angol)–Pjunik Jerevan (örmény) 4–0
Továbbjutott: a Wolverhampton, két győzelemmel, 8–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
44 perce

Az osztrák sajtó szerint a Fradi az egyik legverhetőbb ellenfele volt a Salzburgnak

Európa-liga
1 órája

Robbie Keane: Többek között azért kapom a fizetésemet, hogy megtaláljam az ellenfél gyenge pontjait

Európa-liga
10 órája

Sokk Deventerben, a Go Ahead Eagles hátrányból fordítva legyőzte az Aston Villát

Európa-liga
12 órája

Hátrányból felállva, Salzburgban tett hatalmas lépést a továbbjutás irányába a Ferencváros

Európa-liga
12 órája

Vannak ferencvárosi szurkolók, akik eljutottak a salzburgi stadionba

Európa-liga
14 órája

Később kezdődik a Feyenoord–Panathinaikosz mérkőzés

Európa-liga
15 órája

Dibusz visszatér, Varga és Yusuf rohamoz elöl – kezdőcsapatok

Európa-liga
15 órája
Ezek is érdekelhetik