El: ezért nem szakította félbe a Honvéd meccsét a bíró – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2019.08.01. 22:43
null
Hunter bíró és az öngyújtó a jobb válla mellett az alapvonalon (Fotó: Twitter.com)
Megdöbbentő okok miatt döntöttek a folytatás mellett az Universitatea Craiova–Budapest Honvéd Európa-liga-selejtezőmérkőzés játékvezetői, amikor a találkozó 119. percében egy hanggránát robbant fel Arnold Hunter játékvezető mellett – számolt be róla az m4sport.hu.

Mint ismert, óriási botrány zavarta meg az U. Craiova–Bp. Honvéd Európa-liga-selejtezőmérkőzést, a találkozó 119. percében a játékosok közötti csetepaté csillapítása közben egy hanggránát landolt az intézkedő játékvezető mögött jó másfél méterrel, majd miután az felrobbant, még egy öngyújtónak látszó tárggyal is megdobták a bírót, Arnold Huntert.

Az északír sportember a gránát felrobbanása után csak jó egy másodperccel később terült el a földön, miután a lelátóról bedobott tárgy eltalálta. Hunter hosszú percekig tartó ápolása után még hosszabb perceken át tartó egyeztetések kezdődtek a játékvezetők, az UEFA illetékesei s vélhetően a mérkőzést rendező román klub és a helyi csendőrség illetékesei között.

A mérkőzést közvetítő M4 Sport tv-csatorna értesülései szerint a helyi csendőrség illetékesei közölték, nem tudják garantálni a mérkőzés résztvevőinek biztonságos távozását abban az esetben, ha a találkozó félbeszakad.

A sport.ro is az M4 Sportra hivatkozott a mérkőzésről szóló beszámolójában, kiegészítve azzal, hogy a helyi rendfenntartók attól tartottak, hogy ha félbeszakad a meccs, akkor a pályára berohanó szurkolóktól nem tudják megvédeni a játékvezetői stáb tagjait és a klubok játékosait.

A prosport.ro a korábbi román FIFA-bírót, Ion Craciunescut szólaltatta meg, aki szerint az UEFA könnyen kizárhatja a Craiovát, s a mérkőzést 3–0-ra a Honvéd javára írhatja jóvá. Ráadásul Craciunescu szerint a mérkőzés játékvezetője nem kérhet cserét, hacsak nem sérült meg olyan mértékben, hogy nem tudja tovább folytatni a találkozó dirigálását.

Súlyos sérülésről nem beszélhetünk Hunter esetében, mivel miután eltalálta az öngyújtó és ápolták, még jó húsz percig járt-kelt a stadionban, kiosztott két sárga lapot, s tárgyalt az illetékesekkel a mérkőzés folytatásáról, majd átadta a helyét Jamie Robinson negyedik játékvezetőnek.

A találkozó lefújása után a Honvéd hivatalos honlapján bejelentette, hogy megóvja a mérkőzést.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. KÖR, VISSZAVÁGÓ
UNIVERSITATEA CRAIOVA (román)–BUDAPEST HONVÉD 0–0 – 11-esekkel: 3–1
Craiova, Ion Oblemenco Stadion. Vezette: Hunter (Eakin, Argyropoulos – északírek)
U. Craiova: Pigliacelli – Martic (Briceag, 13.), Kelic, Acka, Bancu – Mateiu – Barbut, Cicaldau, Ivanov (Qaka, 75.), Vatajelu (Ionita, 63.) – Roman (Fortes, 94.). Vezetőedző: Corneliu Papura
Bp. Honvéd: Lefkovits (Berla, 40.) – Batik, Kamber, Lovric – Ikenne-King, Kesztyűs, Moretti (Uzoma, 73.), Banó-Szabó, Kukoc (Niba, 92.) – Moutari, Kulacs (N’Gog, 78.). Vezetőedző: Giuseppe Sannino
Továbbjutott:
az Universitatea Craiova 11-esekkel

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK EL!

Legfrissebb hírek

Pintér Attila a játékvezetésről: Mi nem kaptuk meg azt, amit megkapott a többi csapat

Labdarúgó NB II
4 órája

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
6 órája

Döntetlen Angyalföldön, a Honvéd a másodosztályban tartotta a Vasast!

Labdarúgó NB II
6 órája

Postecoglou: A harmadik évad mindig jobb a másodiknál – videó

Angol labdarúgás
2025.05.23. 23:06

Adama Traoré bombagólja is bekerült az Európa-liga-idény legszebb találatai közé – videó

Európa-liga
2025.05.23. 07:51

Négy Spurs-játékos került be az Európa-ligában az idény csapatába, az MU-t két futballista képviseli

Európa-liga
2025.05.22. 21:03

Az FTC is versenybe száll a Craiova grúz válogatott középpályásáért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 16:32

Postecoglounak sikert hozott a 100. meccse a Tottenhammel

Európa-liga
2025.05.22. 12:45
Ezek is érdekelhetik