El: Átéreztük a meccs súlyát, mindenki a szívét-lelkét kitette – Lovrencsics

Vágólapra másolva!
2019.08.29. 22:13
null
Varga Roland egyenlített 11-esből (Fotó: Szabó Miklós)
Amint arról beszámoltunk a Ferencváros hazai pályán 4–2-re legyőzte a litván Suduvát, ezzel 15 esztendő után csoportkörbe jutott egy európai kupasorozatban. A siker után az első FTC-gólt szerző Varga Roland és a csapatkapitány Lovrencsics Gergő nyilatkozott az M4 Sportnak.

„Nagyon jó, egységes csapatunk van. Mindegy, játszik vagy nem játszik, küzdünk az utolsó leheletünkig, egy célunk van, tudjuk mind. Én vagyok kijelölve a tizenegyesekre, ha pályán vagyok, oda kellett állnom. Csak az járt a fejemben, be kell lőnöm. Nagyon örülök neki, hogy hamar sikerült válaszolnunk a kapott gólra és fordítani. Nem volt egyszerű a helyzetem, mikor elkezdtük a szezont. Keveset játszottam, ha játszottam, akkor sem úgy, ahogyan szerettem volna. A mester tegnap szólt, hogy legyek készen. Kicsit fáradt voltam a vasárnapi bajnoki után, de kaptam egy akkora adrenalin löketet, csak ez számított” – értékelt Varga Roland az M4 Sportnak.

„Erre készültünk. Ki akartuk javítani a vasárnapi botlást. A meccs elején talán a frászt hoztuk mindenkire, mikor megszerezték a vezetést. De ez egy jó ébresztő pofon volt a csapatnak is, és meg tudtuk fordítani a mérkőzést. Jött még egy pofon, kettő kettő. De ennek a csapatnak van tartása. Mindenki átérezte miről szól ez a mérkőzés. Mindenki a szívét-lelkét kitette. Nagyon kemény meló volt. Jó kis csapat ez a Suduva. Amikor hazaigazoltam, bíztam benne, hogy magyar csapattal sikerül majd nemzetközi csoportmérkőzést játszani. Amikor hazajöttem, emlékszem, azt mondtam, BL-csoportkört akarok játszani. Akkor nem sikerült, de nem vagyok elégedetlen, hogy most, az Európa-ligában összejött végre. Jól sikerültek az igazolásaink, a mester is könnyű helyzetbe hoz minket, mindent megmond, mit hogyan kell, minden poszton segít, nekem is sokat segített, hogy ne legyek posztidegen jobb oldali hátvédként. Nagyon sokat számít az ő tapasztalata” – mesélte Lovrencsics Gergő az M4 kamerája előtt.

EURÓPA-LIGA-SELEJTEZŐ
4. FORDULÓ (PLAYOFFKÖR),VISSZAVÁGÓ
Bajnoki ág
Ferencváros–Suduva (litván) 4–2
(Varga R. 36. – 11-esből, F. Boli 45+1., Nguen 67., Szihnyevics 96.– 11-esből, ill. Verbickas 11., Topcagic 64.)
Budapest, Groupama Aréna, 18 564 néző. V:Guida (olasz)
Továbbjutott: a Ferencváros, 4–2-es összesítéssel

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK ITT!

Legfrissebb hírek

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
4 órája

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
5 órája

Nego reagált a magyarországi visszatéréséről szóló pletykákra

Légiósok
8 órája

A Debrecen kölcsönvette a Ferencváros kapusát – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 órája

Böde Dániel előre aláírná az 1–1-et a kolozsváriak ellen

Európa-liga
13 órája

Megműtötték a Paks válogatott játékosát

Európa-liga
14 órája

Vécsei Bálint: Már jó néhány ilyen meccsen játszottam, nem ijedek meg senkitől

Európa-liga
14 órája

NB II: ötszörös magyar bajnokot igazolt a Vidi

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:02
Ezek is érdekelhetik