El: Szerintem Megyeri Balázsék félnek tőlünk – Vida Máté

NAGY-PÁL TAMÁS (KRAKKÓ)NAGY-PÁL TAMÁS (KRAKKÓ)
Vágólapra másolva!
2019.07.19. 07:44
Hiába szerzett vezetést hazai pályán a Cracovia már a második percben az Európa-liga selejtezője első fordulójának visszavágóján, a DAC hosszabbításra mentette a párharcot, abban pedig lengyel riválisa fölé kerekedett. A továbbjutás után az újdonsült csapatkapitány, Kalmár Zsolt, illetve a meccs egyik legjobbja, Vida Máté nyilatkoztott Krakkóban az NSO Tv-nek.

Kalmár Zsolt mindenekelőtt a Krakkóba látogató mintegy 700 dunaszerdahelyi szurkolónak szeretett volna köszönetet mondani.

„Tényleg nagyszerű hangulatot teremtettek. Megérdemelten nyertünk, hiszen a második félidőben rúghattunk volna három-négy gólt. Le a kalappal mindenki előtt, büszke vagyok a csapatra, hiszen 1–0-nál sem adtuk fel. A hetvenedik percben elfáradtak, mi pedig ugyanazt a tempót tudtuk diktálni, úgyhogy tényleg nagyszerű győzelem volt.”

A DAC újdonsült kapitánya videónkban beszél arról, hogyan érezte magát tétmeccsen először karszalaggal a vállán, illetve szóba kerül: hogyan várja az apaságot.

Vida Máté nagyon jól érezte magát a pályán.

„Persze a második percben a gól után nem így volt. De aztán éreztem, hogy önbizalommal játszom, nagyon tetszett a hangulat, tényleg nagyon jó érzés ilyenkor focistának lenni, feldobott. A csapatunk nagyszerűen játszott, járattuk a labdát az első félidőben. Az tudni kell, hogy nagyon erős Krakkó ellen játszottunk. A másodikban jókor szereztünk gólt, aztán felülmúltuk őket.”

Az NSO Tv videójában Vida is ejt szót Kalmár első kapitánykodásáról („az öltözői beszédet még gyakorolnia kell″), illetve jó ismerőse, Megyeri Balázs is szóba kerül, aki következő ellenfelüknek, az Atromitosznak a kapusa.

Krakkó főtere magyar rigmustól hangos – így hangoltak a DAC-szurkolók

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. KÖR, VISSZAVÁGÓ

CRACOVIA (lengyel)–DAC (szlovákiai) 2–2 – hosszabbítás után
Krakkó,
Cracovia Stadion, 13 245 néző.Vezette:Cilosz (görög)
CRACOVIA:Peskovic – Rapa, Helik, Jablonsky, Diego Ferraresso – Hanca (Piszczek, 95.), Gol, Dabrowski (Dimun, 72.), Csecsarics (López, 106.) – Van Amersfoort, Lópes (Wdowiak, 84.).Vezetőedző:Michal Probierz
DAC:Jedlicka – Kostrna, Satka, Kruzliak, Davis – Vida M. – Cmelík (Blackman, 24.), Ronan, Kalmár (Taiwo, 106.), Divkovic (Beszkorovajnij, 120.) – Ramírez (Vida K., 98.).Vezetőedző:Peter Hyballa
Gólszerző: Lopes (2.), Piszczek (122.), ill. Ronan (47.), Ramírez (94.)
Továbbjutott: a DAC, 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA LEHET ELOLVASNI!

A mérkőzésről a Nemzeti Sportot tudósította: Duducz Tibor (összefoglaló), Koncz György (fotó), Nagy-Pál Tamás (videó), Rusznák György (percről percre)

Legfrissebb hírek

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
4 órája

PSK: a Honvéd edzője abban bízik, hogy lesz követője Puskás Ferencnek

Minden más foci
2025.05.04. 18:15

Redzic Damir: Ha reggelig játszunk, akkor sem rúgtunk volna gólt

Minden más foci
2025.05.04. 13:59

Zólyombrézón szakadt meg a DAC veretlenségi sorozata

Minden más foci
2025.05.03. 19:52

Valverde: az emberhátrányig sokkal jobbak voltunk, mint a Manchester United

Európa-liga
2025.05.02. 10:37

A Tottenham dominált, de nem lehet teljesen elégedett a Bodö/Glimt elleni El-elődöntő első meccse után

Európa-liga
2025.05.01. 23:00

Vitatott játékvezetői ítéletek után fél lábbal már az El-döntőben érezhetik magukat a manchesteriek

Európa-liga
2025.05.01. 22:57

Redzic Damir: A győzelem a szurkolóké

Minden más foci
2025.04.27. 11:12
Ezek is érdekelhetik