El: az andorrai bajnok kihúzta iksszel az Asztana ellen

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.07.23. 22:35
null
Adel Bettaieb (Dudelange) gólöröme, háttérben a nagyot hibázó kapus bánata (Fotó: wort.lu)
Az Asztana nem bírt az FC Santa Colomával, az andorrai bajnok hazai pályán 0–0-s döntetlent harcolt ki a kazah kirakatcsapat ellen a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének keddi játéknapján. Az örmény bajnok Ararat-Armenia hazai pályán kétgólos előnyt szerzett, az északír bajnok Linfield idegenben harcolt ki döntetlent, míg a luxemburgi Dudelange és a litván Suduva vendégként nyert, utóbbi öt góllal.

Mint beszámoltunk róla, az FC Santa Coloma–Asztana párharc győztese vár majd a Ferencváros–Valletta BL-selejtező vesztesére az El-selejtező harmadik fordulójában.

Az északmacedón Shkëndija Agim Ibraimi tizenegyesével már a 7. percben vezetést szerzett a Dudelange ellen, ám a második félidőben megfordult az állás. Adel Bettaieb a becserélése percében, az első labdaérintésével egyenlített (64.) – kellett hozzá Bekim Redjepi kapus egészen elképesztő hibája –, majd négy perc múlva Danel Sinani a győztes gólt is megszerezte büntetőből.

A DUDELANGE EGYENLÍTŐ GÓLJA

A HB Tórshavn–Linfield mérkőzést – amelynek 88. percében a vendégek vezetést szereztek büntetőből, ám a 89. percben jött a feröeri válasz – Farkas Ádám és csapata vezette.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Ararat-Armenia
(örmény)–Lincoln Red Imps (gibraltári) 2–0
HB Tórshavn (feröeri)–Linfield FC (északír) 2–2
Shkëndija (északmacedón)–F91 Dudelange (luxemburgi) 1–2
FC Santa Coloma(andorrai)–Asztana FK (kazah) 0–0
SP Tre Penne (San Marinó-i)–Suduva Marijampole (litván) 0–5

A többi mérkőzést szerdán és csütörtökön játsszák. Visszavágók egy hét múlva.

Legfrissebb hírek

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

Európa-liga: elkészült a Ferencváros programja

Európa-liga
2025.08.30. 21:14

Régi ismerősökkel és a Nottinghammel is találkozik a Ferencváros az Európa-ligában – ellenfélnéző

Európa-liga
2025.08.29. 16:58

Kétszeres BEK-győztes angol klub, valamint a Mourinhót menesztő Fener is ott van a Ferencváros El-ellenfelei között

Európa-liga
2025.08.29. 12:57

Birodalmi kockázatok – Csinta Samu publicisztikája

Európa-liga
2025.08.28. 23:41

A PAOK és a Ludogorec fordított a visszavágón, a FCSB háromgólos sikerrel jutott El-főtáblára

Európa-liga
2025.08.28. 22:56

Elitligás csapatok jöhetnek az Üllői útra – ez vár a Ferencvárosra az Európa-ligában

Európa-liga
2025.08.27. 23:14

A Brann az Európa-ligában, a Sparta Praha és az AEK Larnaca a Konferencialigában játszik ősszel

Európa-liga
2025.08.27. 21:06
Ezek is érdekelhetik