El: megérkezett a Honvéd Romániába – 20 000 jegy elkelt

CSERHÁTI ANDRÁS (Craiova)CSERHÁTI ANDRÁS (Craiova)
Vágólapra másolva!
2019.07.31. 13:42
null
Megérkeztek a kispestiek (Fotó: honvedfc.hu)
Kezdjük a legfontosabb információval: rendben megérkezett a Bp. Honvéd Craiovába, a labdarúgó Európa-liga-selejtező csütörtöki visszavágójára. A kispesti együttest szállító gép szerdán néhány perccel tíz óra után emelkedett a levegőbe, majd sima út után landolt.

 

Mint ismert, a pesti csapat az Universitatea Craiova ellen lép pályára csütörtökön az Európa-liga 2. selejtezőkörének visszavágóján, az első összecsapáson gól nélküli döntetlen született a győri albérletben.

Nem tartott a csapattal több meghatározó játékos sem, így a két középpályás, a sérüléssel bajlódó Nagy Gergő, valamint a sárga lapos eltiltását töltő Gazdag Dániel sem.

A csapat az ebéd után csendes pihenőre vonult. Este edzést vezényel Giuseppe Sannino vezetőedző az Ion Oblemenco Stadionban.

A hírek szerint már több mint húszezer jegy elfogyott a hazai szektorokba, úgy tudjuk, körülbelül kétszáz kispesti fanatikus lehet jelen a magyar idő szerint 18.15-kor kezdődő találkozón.

EURÓPA-LIGA 2019–2020
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ

NEM BAJNOKI ÁG

VISSZAVÁGÓ – AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK
18.15: Universitatea Craiova (román)–Budapest Honvéd (Tv: Duna World)
Craiova, Ion Oblemenco Stadion

Az első mérkőzésen
Budapest Honvéd–Universitatea Craiova (román) 0–0

 

Legfrissebb hírek

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
17 órája

Női kézilabda El: Katrine Lunde szerb csapata vár az Esztergomra

Kézilabda
2025.09.28. 18:00

Robbie Keane kiakadt a magyarszabály miatt a Plzen elleni döntetlen után

Európa-liga
2025.09.26. 09:35

Emberhátrányban az utolsó pillanatokban szerzett egy pontot a Ferencváros a Plzen ellen

Európa-liga
2025.09.25. 22:56

Címlapsztori: Varga Barnabás góltermése európai szinten is kiemelkedő

Európa-liga
2025.09.25. 06:34

Antony góljával egyenlített a Betis a Forest ellen; rangadót nyert a Roma Nizzában az El-alapszakasz nyitányán

Európa-liga
2025.09.24. 23:13

A Plzen edzője szerint megkönnyíti a felkészülésüket, hogy lesz néhány ismerős játékos a Fradinál

Európa-liga
2025.09.24. 18:56

Robbie Keane: Ha a költségvetést nézzük, akkor mindegyik ellenfelünk sokkal jobb helyzetben van, mint mi

Európa-liga
2025.09.24. 14:23
Ezek is érdekelhetik