El: körülbelül kétszáz kispesti drukker szurkolhat Vilniusban

CSERHÁTI ANDRÁS (Vilnius)CSERHÁTI ANDRÁS (Vilnius)
Vágólapra másolva!
2019.07.18. 12:14
null
Életkép a vilniusi közlekedésből
A szerdai, utazással telt, hosszú nap után friss, kipihent kispesti futballisták reggeliztek a vilniusi hotelben csütörtök reggel.

 

A Zalgiris Vilnius elleni Európa-liga-selejtezőre 3–1-es előnnyel készülő játékosok a program szerint délelőtt videózással, az ellenfél elemzésével töltötték idejüket, majd ebéd után csendes pihenő következik.

A mérkőzés 20 órakor – magyar idő szerint 19 órakor – kezdődik, s a hírek szerint körülbelül 200 kispesti drukker várható az esti találkozón. A városban járva találkoztunk is néhányukkal, no meg rengeteg építkezéssel – kis túlzással minden sarkon áll egy daru, érezhető, hogy fejlődik a körülbelül hatszázezer fős főváros. Vilnius belvárosa szép és tiszta, több új épülettel. Igaz, az újak mellett még akad néhány, múltból itt ragadt trolibusz is, de ez máshol, például Budapesten is előfordul…

Az időjárás futballra tökéletes, körülbelül 16 fokot mutatnak az órák, de sajnos lóg az eső lába – ha elered, legalább nem kell locsolni a vilniusi műfüvet úgy, mint a szerda esti tréning előtt…

 

A BUDAPEST HONVÉD VILNIUSI KERETE
Kapusok:
Berla Attila, Lefkovits Robi
Védők: Batik Bence, Kálnoki-Kis Dávid, Djordje Kamber, Ivan Lovric, Macdonald Niba
Középpályások: Banó-Szabó Bence, Gazdag Dániel, Hegedűs Márk, Kesztyűs Barna, Tonci Kukoc, Eke Uzoma
Támadók: Cipf Dominik, Vladiszlav Kulacs, Lukács Dániel, Májer Milán, Amadou Moutari, David N'Gog

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. KÖR, VISSZAVÁGÓ
, CSÜTÖRTÖK
19.00: Zalgiris Vilnius(litván)–Budapest Honvéd (m4sport.hu, élőben az NSO-n)
Az első mérkőzésen: 1–3
Legfrissebb hírek

NB II: Csákvárról igazolt a Budapest Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.20. 14:38

Élvonalbeli rutinnal rendelkező labdarúgót igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 11:10

Válogatott középhátvédet igazolt a Paks Európa-liga-ellenfele

Európa-liga
2025.06.19. 14:22

Örmény örvény – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
2025.06.18. 23:23

A Lugano vár a Paksra, ha továbbjut az El-selejtezőben

Európa-liga
2025.06.18. 13:08

A Braga és a Partizan Beograd is ellenfele lehet a Paksnak az El második selejtezőkörében

Európa-liga
2025.06.18. 09:20

Adva van a megoldás – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.06.17. 23:37

Kolozsváron örülnek a Paksnak, és bíznak a továbbjutásban

Európa-liga
2025.06.17. 17:55
Ezek is érdekelhetik