El: a tapasztalatszerzés a Zeta célja a Fehérvár ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.17. 21:10
A tapasztalatszerzés a Zeta célja a Mol Fehérvár FC ellen a labdarúgó Európa-liga-selejtező első fordulójában a montenegrói csapat vezetőedzője, Dejan Roganovics szerint.

A tréner úgy vélte, csapata tele van fiatal játékosokkal, akiknek az átlagéletkora húsz év körül van. Megjegyezte: lehet, hogy a csütörtöki visszavágó másoknak kellemetlen lenne, de nekik ez az időszak inkább a tapasztalatszerzésről szól, mint az eredményességről.

A vezetőedző arról is beszélt a felcsúti sajtótájékoztatón, tisztában voltak azzal, hogy a fehérváriak sokkal nagyobb költségvetéssel bírnak, sokkal jobb a játékoskeretük, ezért nem tekintettek különösebb kudarcként az 5–1-es hazai vereségre.

„Montenegróban is a Zeta a legfiatalabb együttes, a kezdőcsapatban kétezer körül született játékosok szerepelnek, a legidősebb futballista is 1994-es születésű” – mondta Dejan Roganovics.

A Fehérvár FC–Zeta összecsapás csütörtökön 20 órakor kezdődik a felcsúti Pancho Arénában.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. KÖR, VISSZAVÁGÓ
CSÜTÖRTÖK
20.00: FEHÉRVÁR FC–FK ZETA (montenegrói)
(Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!

Az első mérkőzésen:
FK Zeta–Mol Fehérvár FC 1–5
(Goranovics 17), ill. Nego 3., 12., 23., Juhász R. 87., Huszti 93.)

Legfrissebb hírek

Válogatott középhátvédet igazolt a Paks Európa-liga-ellenfele

Európa-liga
19 órája

Örmény örvény – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
2025.06.18. 23:23

A Lugano vár a Paksra, ha továbbjut az El-selejtezőben

Európa-liga
2025.06.18. 13:08

A Braga és a Partizan Beograd is ellenfele lehet a Paksnak az El második selejtezőkörében

Európa-liga
2025.06.18. 09:20

Adva van a megoldás – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.06.17. 23:37

Kolozsváron örülnek a Paksnak, és bíznak a továbbjutásban

Európa-liga
2025.06.17. 17:55

„Remélem, tanultunk a tavalyiból” – Hahn János az El-sorsolás után

Európa-liga
2025.06.17. 16:52

A kolozsvári CFR vár a Paksra az Európa-liga selejtezőjének első körében

Európa-liga
2025.06.17. 15:13
Ezek is érdekelhetik