El: az Arsenal elfogadhatatlannak tartja az UEFA döntését

Vágólapra másolva!
2019.05.16. 11:29
null
A baki stadionban rendezik meg a 2019-es El-döntőt (Fotó: AFP)
A Chelsea és az Arsenal jutott be az Európa-liga döntőjébe, amelynek május 29-én a baki Olimpiai Stadion ad otthont. Az UEFA a két angol együttesnek egyaránt hatezer jegyet biztosít a fináléra, ami az Arsenal szerint elfogadhatatlan.

 

„Rendkívül csalódottak vagyunk, hogy az UEFA a döntő helyszínének megközelítési nehézségei miatt legfeljebb hatezer jegyet bocsájt az Arsenal rendelkezésére egy hatvanezernél is több néző befogadására alkalmas stadionba” – áll az Arsenal hivatalos honlapján megjelent közleményben.

„Több mint 45 ezer szezonbérletesünk van. Nem helyes, hogy ilyen sok szurkoló lemarad a mérkőzésről, mert az UEFA nehezen megközelíthető helyszínt választott. Valójában bármelyik klub jutott volna be a fináléba, nem tudná teljesíteni a jegyigénylést. Rengeteg panaszt kaptunk a drukkereinktől, s teljesen egyetértünk velük.”

„Szurkolóink nevében szeretnénk megtudni, mi alapján választja ki a szövetség a helyszínt, s hogy figyelembe veszi-e a szurkolói igényeket. Szeretnénk, ha az UEFA a jövőben elsődleges szempontként tekintene a szurkolókra a helyszín kijelölésekor, mert ami most történt, az elfogadhatatlan és még egyszer nem fordulhat elő. Örömmel segítünk a probléma megoldásában, hogy ne ismétlődjön meg ez a helyzet.”

EURÓPA-LIGA 2018–2019
DÖNTŐ
Május 29., szerda

21.00: Chelsea (angol)–Arsenal (angol)
Baki, Olimpiai Stadion

Arsenal FC on Twitter

On behalf of our fans, we would like to understand the criteria by which venues are selected for finals, and also how supporter requirements are taken into account as part of this.



 

Legfrissebb hírek

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
19 órája

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 09:01

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Postecoglou: A harmadik évad mindig jobb a másodiknál – videó

Angol labdarúgás
2025.05.23. 23:06

El-döntő: az UEFA bocsánatot kért a kevés érem miatt

Európa-liga
2025.05.23. 10:58

Adama Traoré bombagólja is bekerült az Európa-liga-idény legszebb találatai közé – videó

Európa-liga
2025.05.23. 07:51

Négy Spurs-játékos került be az Európa-ligában az idény csapatába, az MU-t két futballista képviseli

Európa-liga
2025.05.22. 21:03

Premier League: Martínez öt év után elhagyhatja a Villát – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.22. 16:39
Ezek is érdekelhetik