Európa-liga: a Salzburg benevezte Szoboszlai Dominikot!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.05. 22:03
A labdarúgó Bajnokok Ligája után az Európa-ligában is lejárt a határidő, a kluboknak le kellett adniuk a kereteiket az egyenes kieséses szakaszra. A Salzburg több helyen is változtatott a névsorban, bekerült a magyar légiós, Szoboszlai Dominik is!

A Juventusszal is hírbe hozott magyar középpályás ebben az idényben az osztrák élvonalban négyszer állt be csereként, a Red Bull másodosztályú fiókcsapatában, a Lieferingben kilenc bajnoki mérkőzésen hat gólt szerzett és négy gólpasszt adott. Tavasszal az Európa-ligában is bemutatkozhat, hiszen a Salzburg Erling Braut Haland és Albert Vallci mellett őt is benevezte az egyenes kieséses szakaszra. Amadou Haidara, Jasper Van Der Werff és Reinhold Yabo viszont kikerült a keretből.

A Salzburg a nyolcaddöntőbe jutásért a belga FC Bruges-zsel csap össze. Szoboszlai mellett még két magyar futballistának szurkolhatunk tavasszal az El-ben: a Kádár Tamást soraiban tudó Dinamo Kijev az Olympiakosszal találkozik, míg a Szántó Tamást foglalkoztató Rapid Wien az Interrel.

Az összes csapat változtatásait itt tekinthetik meg.

EURÓPA-LIGA 2018–2019
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Viktoria Plzen (cseh)–Dinamo Zagreb (horvát)
FC Bruges (belga)–Salzburg (osztrák)
Rapid Wien (osztrák)–Inter (olasz)
Slavia Praha (cseh)–Genk (belga)
FK Krasznodar (orosz)–Bayer Leverkusen (német)
Zürich (svájci)–Napoli (olasz)
Malmö FF (svéd)–Chelsea (angol)
Sahtar Doneck (ukrán)–Eintracht Frankfurt (német)
Celtic (skót)–Valencia (spanyol)
Rennes (francia)–Real Betis (spanyol)
Olympiakosz Pireusz (görög)–Dinamo Kijev (ukrán)
Lazio (olasz)–Sevilla (spanyol)
Fenerbahce (török)–Zenit (orosz)
Sporting CP (portugál)–Villarreal (spanyol)
BATE (fehérorosz)–Arsenal (angol)
Galatasaray (török)–Benfica (portugál)

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
2025.08.16. 12:21

Arne Slot a Bournemouth egyenlítése után Diogo Jotát akarta becserélni

Angol labdarúgás
2025.08.16. 11:46

Kerkeznek még idő kell, Szoboszlai hajthatatlan – lapszemle

Angol labdarúgás
2025.08.16. 10:01

Szoboszlai alapember marad-e? Ki lesz a bajnok? Mi lesz a Cityvel? Feltámad a United? – a Premier League kommentátorai válaszoltak

Angol labdarúgás
2025.08.16. 09:24

Kerkez és Szoboszlai is kezdett, legyőzte a Liverpool a nyitányon a Bournemoutht

Angol labdarúgás
2025.08.15. 20:51

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

A matétea is összeköti Szoboszlai Dominiket és Alexis Mac Allistert

Angol labdarúgás
2025.08.15. 14:28

Címvédésre készül a magyaros Liverpool a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.08.15. 08:35
Ezek is érdekelhetik