– Ennyire megviselte a vereség?
– Rettenetesen – felelte még a minszki repülőtéren is a kezét az arcába temető Anel Hadzic, a Mol Vidi középpályása. – Mindenben és mindenhol utálok veszíteni, a pályán végképp. Hirtelenjében nem is tudom, legutóbb mikor keserített el ennyire vereség. Abban a reményben indultunk el Fehéroroszországba, hogy hazafelé már a továbbjutásnak örülhetünk, de az igazság az, hogy ezt elszúrtuk.
– Marko Nikolics rövid, de velős értékelésében elhangzott: naivak voltak, buta módon kaptak ki. Egyetért vezetőedzőjükkel?
– Teljes mértékben. Ugyanazokat a hibákat követtük el, mint a BATE elleni budapesti mérkőzésen, nem csoda, hogy ismét kettő nulla lett a vége. Az ellenfél egy szöglet után és egy ellentámadásból talált be – mindkét gólt elkerülhettük volna. Az elsőnél, ne szépítsük, én hibáztam. A beívelt labdánál nem reagáltam elég gyorsan, ezért fejelhetett Nyikolaj Szignjevics a kapunkba. Ha egy másodperccel hamarabb indulok el a labda irányába, megakadályozhattam volna a gólszerzésben. Egyetlen másodperc... Látja, ennyin múlhat egy meccs.
– Azért egy nullás BATE-vezetésnél még nem dőlt el a mérkőzés. Vagy utána már nem is hittek az egyenlítésben?
– Hogyne hittünk volna! Az első húsz percben csak kerestük önmagunkat, alig volt nálunk a labda, ha pedig nálunk volt, hamar elveszítettük. A kapott gól után rendeztük sorainkat, még azt is megkockáztatom, hogy átvettük az irányítást. A második félidőre úgy mentünk ki, hogy megfordítjuk az eredményt. Ha a győzelemre nem is volt valós esélyünk, a döntetlent kicsikarhattuk volna, ám a pesti találkozóhoz hasonlóan ezúttal is elpuskáztuk a gólszerzési lehetőségeinket. Elismerem, nem volt belőlük sok, de ezen a szinten ritkán játszanak olyan meccset, amelyen percenként forognak veszélyben a kapuk. A hazaiak a kevés helyzetükből kettőt kihasználtak, mi egyet sem – ha ezt veszem alapul, megérdemelten nyertek.
A Chelsea elsősége már biztos, a második helyre viszont még esélyes a Vidi, a BATE Boriszov és a PAOK is. 6. FORDULÓ, december 13.
A VIDI LESZ A MÁSODIK, HA… …legyőzi a Chelsea-t és a BATE nem nyer a PAOK otthonában. |
– Mindkét mérkőzésen két góllal győzött a BATE. Kijelenthető, hogy jobb csapat a Vidinél?
– Mi pedig erősebbek vagyunk az általunk kétszer legyőzött PAOK-nál? Nem gondolom, hogy a három együttes között jelentős különbség lenne. A görögöket azért is vertük meg oda-vissza, mert Szalonikiben és Pesten is remek napot fogtunk ki. Azon a két találkozón jóformán nem is hibáztunk, a BATE ellen viszont igen. Ráadásul mindkét meccsen. Érdekes csoport ez. A Chelsea kiemelkedik, de a másik három csapat késhegyre menő csatát vív a továbbjutásért. A záró kört úgy várhatjuk, hogy még nekünk is van esélyünk a továbblépésre, szerintem ez nagy szó. Ha valaki ezzel áll elém a sorsolás után, lehet, megmosolyogtam volna.
– Tudósításunkban emberpróbáló körülményekről írtunk, a lelátón – némi túlzással – a túlélésre játszott minden magyar. A pályán hogyan birkóztak meg a dermesztő hideggel?
– Nem ezen múlt a végeredmény. A fehérorosz csapat tagjai jobban alkalmazkodtak a viszonyokhoz, ám azzal csak becsapnánk magunkat, ha ebben keresnénk a vereség okát. Ugyanazon a pályán, ugyanazzal a labdával játszott a BATE, mint mi. Jeges volt a talaj? Igen. De nekik is ugyanolyan jeges volt... Legfeljebb annyi előnyük volt a boriszoviaknak, hogy ők évről évre megtapasztalhatják, milyen érzés ilyen körülmények között focizni, számunkra ez akkor is új volt, ha Magyarországon is játszunk hidegben. Volt olyan hőmérő, amely mínusz tizennégy Celsius-fokot jelzett, azonban ez is a labdarúgás velejárója, sehol sincs előírva, hogy csak kellemes időben lehet meccset rendezni. Nem győzöm hangsúlyozni, nem a fagy miatt kaptunk ki. Sosem voltam az a típus, aki másban keresi a hibát, most sem teszem. Ha valaki hibázott, az én voltam.
– Azért érdekelne, korábban volt-e része hasonló „élményben”?
– Egyszer, az Eskisehirspor játékosaként. Igaz, nem a pályán, hanem a tribünön éltem át, kétezertizenhat januárjában, három nappal azután, hogy a Sturm Grazból Törökországba igazoltam. Még nem szerepelhettem a Sivasspor elleni idegenbeli meccsen, de elutaztam a csapattal. Mínusz tizennégy fok volt akkor is, azt hittem, odafagyok. Most, hogy már van összehasonlítási alapom, nyilvánvaló, jobb a pályán tartózkodni, mint a nézőtéren. Ha játszol, hajt az adrenalin, valamelyest megfeledkezel arról, hogy hideg van – egészen addig a pillanatig, amíg eljutsz odáig, hogy már a levegővétel is nehézséget okoz. Persze ez sem érdekelne, ha nyertünk volna.
– Hogyan tovább?
– Felemeljük a fejünket, és készülünk a Honvéd ellen. Ha túl sokáig búslakodnánk, vasárnap sem járnánk sikerrel, márpedig a kispestieket muszáj legyőznünk, mert tartani akarjuk a lépést a Ferencvárossal. A különbség jelenleg öt pont, amit a téli szünetig csökkentünk kell, amennyire csak lehet. A legboldogabb akkor lennék, ha még az idén megelőznénk a Fradit, ám a lényeg az, hogy a bajnokság végén álljunk az élen, mert jövőre már a Bajnokok Ligája csoportkörében szeretnénk kipróbálni magunkat.
– Ha az még odébb is van, december tizenharmadikán jelentős erőpróba következik: abban a tudatban fogadják a Chelsea-t, hogy ha vereséget szenvednek, semmi esélyük sem lesz a továbbjutásra.
– A BATE elleni mérkőzés előtt a saját kezünkben volt a sorsunk, csakhogy elszalasztottuk a nagy esélyt – ezért is vagyok annyira elkeseredve. Való igaz, már másoktól is függünk, a képlet mégis egyszerű: ha legalább egy ponttal többet szerzünk a záró körben, mint a fehéroroszok, be-jutunk a legjobb harminckettő közé. Alakulhat úgy, hogy már a döntetlen is második helyet ér, ám úgy lenne igazán kerek a történet, ha győzelemmel harcolnánk ki a továbbjutást. Ha így lesz, ígérem, egészen más hangulatban beszélgetünk majd...