Vidi: ezért lehet most nagyobb esély a továbbjutásra, mint a Sousa-korszak alatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.09. 07:32
A Mol Vidi 1–0-ra legyőzte Budapesten a PAOK-ot az Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában. Az NSO Tv stábja a találkozó után Loic Negóval és Kovács Istvánnal is beszélgett. Utóbbi már hat évvel ezelőtt is szerepelt a Vidiben az Európa-liga főtábláján, s elmondta, miért lehet most nagyobb esélyük a továbbjutásra.

„Tudtuk, hogy a PAOK a három pontért jött ide, de a mi célunk is ez volt. Szalonikiben nagyon jól játszottunk, hazai pályán pedig különösen fontos volt, hogy mindent beleadjunk és nyerjünk. Megcsináltuk, és úgy gondolom, ezzel nagyon boldoggá tettük a magyar embereket” – mondta el Loic Nego.

"Ma este természetesen boldog vagyok, de két meccs még hátra van, ezért nem szabad túlzottan ünnepelnünk. Fókuszálnunk kell továbbra is, hiszen bármi megtörténhet, ha elveszítjük az utolsó két meccsünket. Oké, ma örülünk, de holnaptól mindezt már el kell felejtenünk, és meg kell találnunk a módját, hogy legyőzzük a BATE-t.”

Kovács István tréfásan úgy kezdte: az volt a tervük, hogy 5–0-ra nyernek a PAOK ellen.

„A viccet félretéve tudtuk, hogy másfajta játékra lesz szükségünk, mint az első mérkőzésen, mert a PAOK ezt a meccset biztos, hogy komolyabban veszi. Ma este azt éreztem, hogy a PAOK annyit tud megtenni a pályán, amennyit mi megengedünk neki, úgyhogy ült teljesen, amit a szakmai stáb elképzelt. Mind a két mérkőzésen jobbak voltunk ellenfelünknél, még akkor is, ha a Chelsea mögött a második legjobb csapatról beszélünk. Erre most rácáfoltunk. A saját kezünkben van a sorsunk, ezt meg kell ragadni és továbbjutni, de ehhez a BATE-t is le kell győzni.”

A középpályás már a 6 évvel ezelőtt főtáblán szereplő Vidinek is tagja volt, akkor is 6 ponttal állt 4 négy mérkőzés után Paulo Sousa alakulata.

„Annyiban másabb ez a csapat, hogy talán itt a rutin megvan bennünk. Igaz, hogy nem olyan sok az a játékos, aki akkor is itt volt és most is. Viszont nagyon sok rutinos, karakteres játékosunk van, gondolok itt az idősebbekre és azokra a légiósokra, akiket a vezetőség leigazolt. Ezért van talán nagyobb esélyünk.”

EURÓPA-LIGA

CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
L-CSOPORT
Mol Vidi FC–PAOK (görög) 1–0 (Milanov 50.)
Groupama Aréna, 17 208
néző, V: Palabiyik (török)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A CSOPORT MÁSIK MECCSÉN
BATE Boriszov (fehérorosz)–Chelsea (angol) 0–1
(Giroud 53.)

Boriszov Aréna. V: Dabanovics (montenegrói)

AZ L-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea 4
4
6–1 +5 12
2. Mol Vidi FC 4
2
2 3–3 0
6
3. PAOK 4
1
3
4–5 –1
3
4. BATE Boriszov 4
1 3
4–8 –4 3
Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: új királya van New Yorknak az NFL-ben?

Amerikai sportok
14 órája

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
16 órája

Ötös lista: Dembélé kapott, Henry nem – a legjobb játékosok, akik sosem nyertek Aranylabdát

Minden más foci
18 órája

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
21 órája

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
22 órája

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
2025.10.02. 23:55

El: a Stuttgart Svájcban a Baseltől, a Forest otthon a Midtjyllandtól kapott ki

Európa-liga
2025.10.02. 23:01

Varga Barnabás fejesével Belgiumban aratta első El-alapszakasz-győzelmét a Ferencváros

Európa-liga
2025.10.02. 22:57
Ezek is érdekelhetik