El: Kovács István nélkül kezd a Vidi a PAOK ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.08. 17:40
Az UEFA honlapjának tájékoztatása szerint a Mol Vidi az alábbi kezdő tizeneggyel veszi fel a küzdelmet a görög PAOK ellen az Európa-liga-csoportkör 4. fordulójában. Marko Nikolics a jól megszokott alapcsapatának szavazott bizalmat, az egyetlen apróbb meglepetés, hogy Kovács István a kispadra szorult.

A Vidinél Marko Nikolics ugyanazt a kezdőcsapatot küldi pályára, mint két héttel ezelőtt Szalonikiben, míg a PAOK-nál három változtatást is végrehajtott Razvan Lucescu vezetőedző. Kikerült a gárdából a két középpályás, Canas és Pelkasz, akik helyett Wernbloom és Léo Jabá lép pályára, míg a csatár szerepkörében Karelisz helyett Prijovicsot láthatjuk majd.


EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
L-CSOPORT
18.55:
MOL Vidi FC–PAOK (görög) (Tv: Sport1)
Groupama Aréna, V: Palabiyik (török)
Mol Vidi: Kovácsik – Fiola, Juhász, Vinícius, Stopira – Nego, A. Hadzic, Pátkai – Milanov, M. Scsepovics, Huszti. Vezetőedző: Marko Nikolics
PAOK: Paszhalakisz – Léo Matos, F. Varela, Crespo, Tosca – Sahov, Wernbloom – Limniosz, El-Kadduri, Léo Jabá – Prijovics. Vezetőedző: Razvan Lucescu

ELŐZMÉNYEK, ÉRDEKESSÉGEK A MÉRKŐZÉSRŐL

A CSOPORT MÁSIK MECCSÉN
18.55:
BATE Boriszov (fehérorosz)–Chelsea (angol) (Tv: Digi Sport1)

AZ L-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea 3 3
5–1 +4 9
2. PAOK 3 1 2 4–4 0 3
3. MOL VIDI FC 3 1 2 2–3 –1 3
4. BATE Boriszov 3 1 2 4–7 –3 3

 

 

Legfrissebb hírek

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
2025.07.18. 11:40

Bognár György: A jobbik csapat jutott tovább. A tanulság? Be kell rúgni a tizenegyest!

Európa-liga
2025.07.17. 22:34

Fica lába elsült, Munteanu kötényt adott a kapusnak, Muhar fejelt – videón a CFR–Paks meccs góljai

Európa-liga
2025.07.17. 21:50

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39

Kolozsvári vereséggel búcsúzott az Európa-ligától a Paks, az Ekl-ben folytatja

Európa-liga
2025.07.17. 21:26

Bognár György négy helyen változtatott a paksi kezdőn a CFR elleni visszavágóra

Európa-liga
2025.07.17. 18:20
Ezek is érdekelhetik