El: bunda? Csak az albán játékosokat nézzék a gól előtt – videó

Vágólapra másolva!
2018.07.20. 10:06
Csütörtök este játszották le a Luftëtari–Ventspils párharc visszavágóját a labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörében. A továbbjutás kérdése már az első mérkőzésen eldőlt, hiszen a lettek hazai pályán 5–0-ra nyertek, a visszavágón azonban így is akadt néhány érdekesség…

A visszavágó 44. percében az albánok szereztek vezetést egy büntetőből, majd az első félidő ráadásában kapust kellett cserélniük. Az emiatt is rendkívül hosszúra nyúlt hosszabbításban kétszer is gólt kaptak a hazaiak: a 45+4. és a 45+8. percben is betalált Adeleke Akinyemi.

A fordulás után 15 perc alatt fordított a Luftëtari, ám a mérkőzés 3–3-as döntetlennel zárult, mivel Abdullahi Alfa a 93. percben gólt szerzett – igaz, elég érdekes körülmények között: a lettek harmadik találata előtt a hazai játékosok finoman fogalmazva sem tettek meg mindent, hogy eltakarítsák a labdát a saját térfelükről, sőt, többször is a lettekhez passzolták azt, majd „elfelejtettek” védekezni…

Íme, a mérkőzés utolsó gólja:

Mario on Twitter

This is Ventspils equalizer in the 92nd minute. Just take a look how easily Luftetari players are giving the ball away... What a shame! https://t.co/9et4mTejoT



EURÓPA-LIGA
1. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ

Luftëtari (albán)–Ventspils (lett) 3–3
Továbbjutott:
aVentspils,8–3-as összesítéssel

Legfrissebb hírek

Lazio nincs, probléma van – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
2025.02.21. 23:28

Módosított az Opta a BL-erősorrendjén a sorsolás után, csökkentek a Liverpool esélyei

Bajnokok Ligája
2025.02.21. 17:53

Társai kapuskesztyűvel lepték meg a kézzel nagyot mentő mezőnyjátékost

Európa-liga
2025.02.21. 16:20

A Fradit kiejtő Plzen a Laziót, az MU a Real Sociedadot kapta – sorsoltak az El-ben is

Európa-liga
2025.02.21. 13:23

Sallai mellett egy Fradi-játékos is bekerült az El-rájátszás válogatottjába a WhoScorednál

Európa-liga
2025.02.21. 12:25

Sallai Roland: A legfontosabb bajnoki meccsünk következik

Európa-liga
2025.02.21. 10:52

Álomszerű első félidő Plzenben, ideges Ferencváros – cseh sajtószemle

Európa-liga
2025.02.21. 09:20

Gartenmann: Csak magunkat okolhatjuk, fél óra alatt mindent eldobtunk

Európa-liga
2025.02.21. 07:51
Ezek is érdekelhetik