El: szűkült a lista, közülük kap ellenfelet az FTC, a Honvéd és az Újpest

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.18. 18:40
null
Az FTC, a Honvéd és az Újpest sem lesz kiemelt az El-selejtező 1. fordulójában
Az Európai Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján közzétette a keddi Európa-liga-selejtező-sorsolás csoportjait, így kiderült melyik öt-öt csapat közül kap ellenfelet a sorozatban induló három magyar eggyüttes, a Ferencváros, a Honvéd és az Újpest.

 

A kupagyőztes Újpest lehetséges ellenfelei között ott van az előző szezonban a Bajnokok Ligája csoportkörében szereplő szlovén Maribor, valamint a szlovák Trencín (Trencsén), amely június elejétől az FTC korábbi edzőjének, Ricardo Moniznak az irányításával készül.

A Ferencváros az első fordulóban a horvát Eszékkel (Osijek), vagy az izraeli Maccabi Tel-Avivval is találkozhat, illetve akár az Elek Ákost is foglalkoztató kazah Kajrat Almatit is kaphatja.

A Honvéd lehetséges ellenfelei között ott van az előző szezonban a Videotont az El-playoffban kiejtő szerb Partizan Beograd, illetve a szlovák Slovan Bratislava is.

A szlovák élvonal harmadik helyén végző Dunaszerdahely (DAC) a Domzale (szlovén), Gabala (azeri), Dinamo Tbiliszi (grúz), Rangers (skót), Apollon Limassol (ciprusi) ötösből kap ellenfelet.

Az érdekelt csapatokat az UEFA kilenc csoportba sorolta; a csoportokon belül a kiemelt csapatok a nem kiemeltek közül kapnak majd ellenfelet. Az már korábban biztossá vált, hogy a három magyar csapat közül egyik sem lesz kiemelt az Európa-liga-selejtező első fordulójában.

A selejtező első fordulójának sorsolása június 20-án, szerdán 13 órakor lesz Nyonban, az első mérkőzéseket július 12-én, a visszavágókat július 19-én játsszák le.

A selejtező második fordulójának párosítását is szerdán készítik el, a mérkőzéseket július 26-án és augusztus 2-án rendezik meg.

A MAGYAR CSAPATOK LEHETSÉGES ELLENFELEI AZ EL-SELEJTEZŐ 1. FORDULÓJÁBAN
Újpest (3. csoport):
NK Maribor (szlovén), FK AS Trencín (Trencsén, szlovák), FC Viitorul (román), Neftci PFK (azeri), Tobol Kosztanaj (kazah)
Ferencváros (6. csoport): NK Osijek (Eszék, horvát), Maccabi Tel-Aviv (izraeli), FK Sarajevo (bosnyák), Anortoszisz Famaguszta (ciprusi), Kajrat Almati (kazah)
Honvéd (7. csoport): Partizan Beograd (szerb), Slovan Bratislava (szlovák), Kesla (azeri), CSZKA Szofia (bolgár), Rabotnicski (macedón)

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
3 órája

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
Tegnap, 20:26

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:40

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:30

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:15

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 22:57

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 19:53
Ezek is érdekelhetik