El: a Kölnnek meg kell térítenie a drukkerei okozta károkat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.30. 17:41
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 60 ezer euróra (18.6 millió forintra) büntette meg az 1. FC Kölnt, egyben kötelezte a klubot, hogy fizesse ki a szurkolói által az Arsenal otthonában okozott károkat.

A két csapat szeptember 14-én találkozott a csoportkörben, s a londoni együttes 3–1-re győzött. Már a kezdés sem volt problémamentes, hiszen több ezer, jeggyel nem rendelkező vendégszurkoló gyűlt össze az Emirates Stadionnál, és nem engedték be azokat, akiknek volt belépőjük. Ezért csak egy órával az eredeti, 21.05-ös időpont után indulhatott útjára a labda.

A kölni csapat drukkerei 2900 jegyet kaptak a mérkőzésre, de a hírek szerint mintegy 20 ezer német szurkoló utazott el a londoni összecsapásra. A találkozón tűzijátékokat használtak, tárgyakat dobáltak a pályára, s megrongálták a stadiont. Emellett az UEFA megtiltotta a német klubnak, hogy következő két idegenbeli európai kupamérkőzésére jegyeket áruljon a szurkolóinak, ám ezt a szankciót két évre felfüggesztette.

Az Arsenalt nem büntette meg a szövetség a mérkőzés kapcsán.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal ötgólos meccsen győzött a Newcastle ellen Szingapúrban

Angol labdarúgás
13 órája

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.26. 19:47

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Cristhian Mosquera az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.24. 18:34

Az Arsenal Saka góljával legyőzte a Milant Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.23. 16:08

„Az angolok sem istenek!”, avagy az MTK-FTC vegyes csapat Arsenal elleni bravúrja lenyűgözte Budapestet

Népsport
2025.07.23. 10:16

Szóban megállapodott Gyökeresről az Arsenal és a Sporting – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.22. 16:19
Ezek is érdekelhetik