Fradi, Honvéd, Vasas, Vidi – ismét beárazták a magyar klubfutballt

Immár a harmadik egymást követő idényben fordult elő, hogy a magyar csapatok közül utolsóként a Videoton előtt csapták be „Európa kapuját". Tavaly az Európa-liga 3. selejtezőkörében, idén pedig, akárcsak két éve, augusztus végén, az úgynevezett playoffkörben, most a szerb Partizan jelentette a végállomást, amely 4–0-val jutott tovább.

Míg a BL-ben immár második éve egyetlen kört sem tud sikerrel megvívni a magyar bajnok. A különbség csak annyi, hogy az előző évben a Fradi még kiemelt volt az első sorsolásnál, idén a Honvéd már nem. A BL-főtábla jövő évi átszervezésével (nőni fog a főtáblán a topligás csapatok száma) pedig lassan odáig is eljuthatunk, hogy már a BL-selejtező első körében pályára kell lépnie a magyar bajnoknak.

Most lássuk tételesen, hogy a végeredményhez hasonlóan mi minden nem változott az elmúlt három évben. Mit írtunk az előző években, és mi a helyzet most.

„CSODÁKRA NE SZÁMÍTSUNK" – A CÉLOKRÓL

2015: A magyar klubfutball eljutott odáig, hogy már ki sem merjük mondani, hogy megcélozzuk a csoportkört.Ha pedig nem cél, akkor nem is tehet senki szemrehányást, hogy nem sikerül. Élklubjaink működése, költségvetése szempontjából pedig nem létkérdés a csoportkör. Az MLSZ-től érkező, éves szinten minimum egy-két millió euróval az európai szerepléstől függetlenül számolhatnak a klubok.

2016: Nyíltan egyedül csak a Ferencvárosnál beszéltek arról, hogy szeretnék elérni a csoportkört,ha nem a Bajnokok Ligájában, akkor legalább az Európa-ligában. Ugyanakkor nem volt egységes a klub kommunikációja, mert míg Orosz Pál vezérigazgató kijelentette, hogy cél a csoportkör (minimum az El-ben), addig Thomas Doll vezetőedző sokkal óvatosabban fogalmazott, ő már elővette a „ha a sorsolásnál szerencsések leszünk" kezdetű mentőövet is.

2017: Nem emlékszünk olyan nyilatkozatra, egyik klub esetében sem, amely első és legfontosabb célként a csoportkörbe jutást jelölte volna meg. Az általános cél a „jussunk a lehető legtovább" közhely volt, de a lehető legtovább ismét augusztus elejét, az el 3. selejtezőkörét jelentette. A Ferencváros vezetőedzője, Thomas Dol egyébként már a Vasas elleni Magyar Kupa-döntő után kijelentette, csodákat ezúttal se várjunk a magyar csapatoktól a nemzetközi porondon...

Tegyük gyorsan hozzá, a Ferencváros vezetőedzőjének jóslata nem teljesen valósult meg, mert az egyik magyar csapat, igaz, nem a német szakember együttese, hanem a szerb Marko Nikolics irányította Videoton, kisebb fajta csodát véghezvitt a francia Bordeaux kiejtésével. Bizonyítva, hogy koncentrált, bátor és szervezett játékkal igenis lehet keresnivalónk sokkal magasabban jegyzett, jobb lehetőségekkel rendelkező klubokkal szemben is.

Nagyon szimpatikus volt az is, hogy Marko Nikolics már a Bordeaux elleni párharc előtt úgy nyilatkozott, innentől a magyar futball becsületéért is küzdenek majd, és a franciákkal szemben ez látszott is. A Partizan elleni párharc viszont sajnos elhomályosítja a korábbi sikert, és ahogy oly sokszor az elmúlt években, ismét látványos összeomlásnak lehettünk szemtanúi.

87 PERC, NEM ELÉG, DE MÉG 90 SEM – A SORSOLÁSRÓL ÉS KONCENTRÁCIÓRÓL

2015:Szerencsések voltunk a sorsolásnál, de nem sokra mentünk a szerencsével.A mieinket búcsúztató Vojvodina (MTK), Zeljeznicar (FTC), Rosenborg (DVSC), BATE, illetve Lech Poznan (Videoton) sorból egyik együttes sem a verhetetlen európai sztárcsapat kategóriáját képviselte.

2016: A sorsolásra ezúttal sem panaszkodhattunk, tudomásul kell venni, már az El 2. selejtezőkörében sincsenek a magyar csapatok számára könnyű párharcok(az első körben még voltak). Az MTK-nak és a DVSC-nek legalább annyi tartása lehetett volna, hogy nem kettős vereséggel esik ki az azeri Qabalával és a fehérorosz Torpedo Zsogyinóval szemben. Persze legalább ennyire vállalhatatlan, hogy a Ferencváros két meccsből egyszer sem tudta legyőzni az albán ezüstérmes Partizanit. Papíron még a Videotonnak volt a legnehezebb dolga a Midtjyllanddal szemben, de a csoportkörbe jutáshoz minimum a dán csapat szintjéig el kellene jutni. Ezzel együtt is a fehérváriak voltak a legsikeresebbek, hiszen legalább eljutottak a harmadik selejtezőkörig.

2017. El kell ismerni, az előző három évet nézve talán most volt a legnehezebb dolga a magyar csapatoknak.

A Vasas és a Honvéd is jobb, nagyobb nemzetközi rutinnal rendelkező csapatot kapott ellenfélül rögtön az első fordulóban – az egyaránt izraeli Beitar Jerusalemet és a Hapoel Beer-Sevát. Ettől függetlenül mindkét párharcnak volt olyan szakasza, amikor a magyar csapat egyenlő partnere tudott lenni ellenfelének, sőt a Vasas idegenben még vezetett is 3–1-re, de sajnos egyik csapatunk sem tudott 90, pláne nem 180 percen keresztül ugyanazon a színvonalon futballozni, ugyanazzal a koncentrációval játszani.

A Vasas vesztéhez Izraelben elég volt öt pokoli perc, és az az alatt bekapott három gól el is döntötte a párharcot. A Honvéd hazai pályán kapott két gólt a 12. és a 16. perc között, utána már hiába tudott egyenlíteni, eldőlt a továbbjutás.

A Ferencváros pedig a tavaly a Videotont kiverő, szintén nagyobb nemzetközi rutinnal és papíron értékesebb dán Midtjylland ellen vezetett hazai pályán 2–0-ra, de a 45. és a 67. perc között, vagyis bő 20 játékpercen belül egy kiállítással és három kapott góllal eldőlt a sorsa. A Fradi szereplése idén annyiban különbözött a tavalyitól, hogy legalább egy kört tudott menni, mert az esélytelenebb lett Jelgavát ezúttal meggyőző játékkal, kettős győzelemmel sikerült búcsúztatnia – nem úgy, mint tavaly az albán ezüstérmest...

Az első két körben a Videoton sorsolása volt a legkönnyebb, tekintve, hogy a máltai Balzan és az észt Nomme Kalju minden tekintetben messze elmarad a magyar ezüstérmestől. Ehhez képest meglepő volt, hogy a máltaiak otthon három gólt is lőttek a Vidinek (3–3-mal zárult a kinti meccs), míg a Nomme Kalju Felcsúton ért el 1–1-es döntetlent, de Juhász Rolandék továbbjutása egyik párharcban sem forgott veszélyben. A következő fordulóban aztán jött az elmúlt évek legerősebb ellenfele, az elmúlt három év magyar kupaellenfelei közül az első topligás (ha a top öt európai bajokságot nézzük), francia Bordeaux. És jött az elmúlt hat szezon talán legmagasabb szintű magyar teljesítménye. A formán kívül érkező, kissé felkészületlen franciák kicsit abba a hibába estek, főleg a második meccsen, amibe a mieink szoktak a gyengébb ellenfelekkel szemben: azt hitték, hogy a gól egyszer csak jön magától. De nem jött, mert a fegyelmezetten védekező Videoton Felcsúton helyzetet sem nagyon engedélyezett az ellenfélnek.

Aztán a következő körben jött Marko Nikolics vezetőedző korábbi csapata, a Videotonnál ugyancsak magasabban jegyzett szerb Partizan, amely ellen idegenben folytatni tudta a Bordeaux elleni taktikus futballt, a visszavágón viszont már a 6. percben gólt kapott. És hiába próbált támadni, ahogy egy kicsit is kinyílt, rögtön gólt kapott.

Összegezve a fentieket elmondhatjuk, idén a korábbiaknál nehezebb ellenfeleket a kaptak csapataink, de tetszik vagy sem, tudomásul kell venni: a sorozatos korai búcsúk, az egyre rosszabb koefficiensbesorolás miatt ennél könnyebb útra a jövőben sem számíthatunk. És azt is hozzá kell tenni, hogy a Beitar és a Midtjylland el sem jutott a főtábláig (ahogy a BL-ben a Hapoel Beer-Seva sem – az izraeli bajnoknak az El-főtáblás szereplést sikerült elérnie) vagyis az ő szintjüknél már több kellene, de rajtuk sem sikerül túljutni.

Mert ahhoz 180 percnyi koncentrált játékra lenne szükség, 44 nem elég, de 87, sőt még 90 sem...

ELMARADÓ ERŐSÍTÉSEK, NEM MEGFELELŐ FELKÉSZÜLÉS – UGYANAZOK A PROBLÉMÁK ÉS KIFOGÁSOK

Ami az elmúlt három nyári kupakaland összehasonlításból még kitűnik, hogy rendre ugyanazokba a hibákba, ugyanabba az ördögi körbe esnek bele csapataink: nem tudnak megfelelően felkészülni, nincs elég idő a pihenésre, az új játékosok szerződtetésére, csapatba építésére. Az elmúlt két évben ezzel kapcsolatban az alábbi megállapításokat tettük:.

2015: Mindegyik kupaszereplőnk esetében kijelenthető, érdemben nem tudtak erősíteni a BL-, illetve El-selejtezők előtt a tavaszi keretükhöz képest.

2016: Igazolások voltak, erősítések nem.Kupacsapataink még NB I-es szinten sem lettek erősebbek az előző szezonhoz képest – ezt mutatja, hogy a Fradin kívül a másik három gárda a bajnokságot is gyengén kezdte –, nemhogy nemzetközi mércével mérve

2017: A Fradi és a Vasas kerete nem állt készen az európai rajtra, a Honvéd nem tudott erősíteni, a Videotonnál pedig az erősítés nem bizonyult elegendőnek a csoportkör eléréséhez.

A Ferencvárosnál a legnagyobb problémát az jelentette, hogy a május 31-i kupadöntőn pályára lépő csapatból öten távoztak a nyáron, miközben az alig egy hónappal későbbi, június 29-i El-selejtezőn már négy új játékos is pályára lépett (Otigba Kenneth, Fernando Gorriarán, Priskin Tamás, Bőle Lukács), majd a visszavágón már egy ötödik is (Rui Pedro). Ennyi idő, ilyen léptékű átalakításhoz nagyon kevés. Főleg úgy, hogy nem is érkezett minden posztra megfelelő számú játékos – a védelemből Emir Dilaver és Michal Nalepa is távozott, de az El-re csak egy új játékost, Otigba Kennethet tudta nevezni a klub –, ráadásul sérülések is nehezítették Thomas Doll vezetőedző dolgát. Így állhatott elő az a helyzet, hogy a télen védekező középpályásnak igazolt Julian Kochnak kellett belső védőt játszani a Midtjylland ellen, majd miután kiállították, a visszavágón már Gera Zoltán játszott belső védőt, a hozzá hasonlóan középpályás Csernik Kornél pedig balhátvédet.

Tegyük hozzá, ehhez a helyzethez az elhibázott téli átigazolások is hozzájárultak, mert a balhátvédnek érkező Janek Sternbergben annyira nem bízott Thomas Doll, hogy az 1. fordulóban be sem nevezte őt az Európa-ligára, majd bekerült a keretbe, de Dániában kispadra sem ülhetett. Míg a szintén a télen, a DVTK-tól szerződtetett Bognár István ebben az idényben még egyetlen tétmeccsen sem kapott lehetőséget, sőt a nemzetközi kupára nem is volt nevezve. Hogy jó példát is hozzunk: az ugyancsak télen érkező nigeri Amadou Moutarit sikerült felépíteni fél év alatt, ő erőssége a Fradinak. Az ő esete a példa arra, milyen igazolásokra van szükség, és mennyi időre, ahhoz, hogy a nemzetközi porondra valóban erősödni tudjon a csapat – de egy ilyen játékos édeskevés. A kupabúcsút követően pedig már hiába érkeznek újak (a kölcsönbe érkező brazil Marcos Pedroso már aláírt, de nincs kizárva, hogy újabb játékost is szerződtet még a Fradi), mert ők jövő nyáron, mire jön az újabb kupaszereplés (ha jön...), már lehet, hogy itt sem lesznek...

Ebbe a hibába esett bele a Vasas is. Az angyalföldieknél az El-ben még nem játszott új játékos. Miközben Korcsmár Zsolt már eligazolt (fél éve lehetett tudni, hogy elmegy, télen vételi ajánlat is érkezett érte a Midtjyllandtól, amelyet nem fogadott el a Vasas, nyáron lejárt a szerződése), James Manjekart kikérte az Arany-kupára készülő kanadai válogatott, Berecz Zsombor régóta halogatott térdműtéten esett át porcproblémák miatt, míg Mahir Sagliknak a visszavágó idejére lejárt a szerződése, nem kívánt hosszabbítani, így a Beitar elleni második meccsen már nem is lépett pályára. Az előre kalkulálható hiányzókhoz pedig még jött Vaskó Tamás és Gaál Bálint kiesése. Ez így együtt pedig megoldhatatlan feladatnak bizonyult, miközben a Beitar ellen még teljes kerettel is nagyon nehéz dolga lett volna a Vasasnak.

A Honvéd és a Videoton kerete alapvetően rendben volt, mert sok változás egyik csapatnál sem történt a nyáron, és az sem okozott törést a két együttesnél, hogy új vezetőedző érkezett Erik van der Meer, illetve Marko Nikolics személyében. Csak éppen azok nem sokat tudtak hozzátenni a játékhoz, akiket abból a célból is igazoltak, hogy a nemzetközi porondon erősítést jelentsenek.

A Honvédban a csapat korábbi gólvágójára, a nyáron visszatérő Danilóra hárult volna ez a feladat, de a Beer-Seva ellen csak az első meccsen játszott, 21 percet kapott, de nem tudott maradandót alkotni.

A Videotonnál pedig már jó előre, a télen szerződtették, a Transfermarkt szerint 650 ezer euróért, a horvát Mirko Maricot, ám eddig 22 tétmeccsen csak két gólt szerzett, az El-ben a Nomme Kalju elleni visszavágót végigjátszotta, ezenkívül ötször csereként játszott, a kapuba nem talált be. A nigériai Ezekiel Henty már későn érkezett, július közepén. A Bordeaux elleni második meccsen így is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, de a Partizannal szemben ígéretes helyzetben önzőnek bizonyult, neki még be kell épülnie a csapatba.

Miközben a bajnoki rajt után a Videotonon már az is látszódott, hogy a kettős terhelés mennyire nem egyszerű feladat az ehhez nem szokott magyar csapatok számára. Egyre több lett a sérült a játékos, egyre nehezebb volt mindkét porondon hasonlóan jó teljesítményt nyújtani.

Fájdalmas tapasztalat továbbá a Vidi kapcsán, hogy a Partizan ellen mind a négy szerb gól előtt az a Fiola Attila maradt le vagy csapták be, aki az elmúlt években alapembernek számított a magyar válogatottban, és most is ott van Bernd Storck keretében. Nem feltétlenül az ő hibája, és többször is kiszolgáltatott helyzetben volt, de olyan ritmuskülönbség volt közte és a Partizan topligásnak nem nevezhető támadói között, hogy rossz volt nézni. Ha az egyik legjobb magyar védő ennyire tehetetlen a még csak klasszisnak sem mondható csatárokkal szemben, akkor mit várhatunk a többiektől, és mire számíthatunk még erősebb riválisokkal szemben?

MÁR MEGINT EGY PIROS – 2012 ÓTA A 19.

Amit még mindenképpen ki kell emelnünk, a koncentrációval függ össze és sajnos ugyancsak tendencia az elmúlt években: 2012 óta minden évben kiállítanak valakit a magyar csapatokból, és a piros lapok általában döntő jelentőséggel bírnak.

Az Európa-liga playoffköre előtt hosszabb összeállításban foglalkoztunk azzal, hogy a mostanival együtt hat szezon alatt 18 piros lapot kaptak a nemzetközi kupameccseken a magyar csapatok játékosai – Juhász Roland csütörtöki kiállításával megvan a 19. A tizenkilencből két esetet leszámítva a kiállítást kupabúcsú követte.

Idén a nemzetközi kupában a ferencvárosi Julian Koch kapott először piros lapot a magyar csapatokból a dán Midtjylland elleni párharc első meccsén, az első félidő hosszabbításában, miután a tizenhatoson belül, gólhelyzetben kitörő játékossal szemben szabálytalankodott. A dánok ezután 0–2-ről fordítottak, és győztek 4–2-re, majd tovább is jutottak.

Ezt követte a Bordeux elleni kupapárharc visszavágóján a Videotonból Varga József kiállítása, aki tíz percen belül kapott két sárga lapot a második félidőben (a 60. és a 69. percben), a másodikat veszélyes játékért, magas láb miatt. A Vidi szerencséje, hogy ekkor már a Bordeaux is tíz emberrel játszott Youssouf Sabaly 46. percben történt kiállítása miatt, így nem kerültek emberhátrányba a fehérváriak, csak kiegyenlítődött a létszám, Marko Nikolics vezetőedző csapata megőrizte 1–0-s előnyét, és 2–2-es összesítéssel, idegenben szerzett több góllal továbbjutott.

Nem úgy a szerb Partizan ellen, amikor a felcsúti visszavágó 47. percében, 0–3-as állásnál a 2. sárga lapja után Juhász Roland kapott pirosat, a belgrádiak végül 4–0-val jutottak tovább.

A Videotonból három szezon alatt már az ötödik játékost állították ki, míg 2012 óta a hetediket – azóta a magyar csapatok közül, a DVSC-vel holtversenyben a Vidiből állították ki a legtöbb játékost nemzetközi kupameccsen.

TANULSÁGOK

1. A klubokat sokkal inkább érdekeltté kellene tenni a minél sikeresebb nemzetközi szereplésben. Jelenleg ugyanis semmilyen következményei nincsenek a gyenge eredményeknek. Az MLSZ-től érkező bevételek ugyanis teljesen függetlenek a nemzetközi szerepléstől, attól, hogy csapataink hogyan, meddig képviselik Magyarországot Európában. Miközben az UEFA-nál nagyon is van következménye a korai búcsúknak, hiszen így folyamatosan romlik az úgynevezett koefficiensünk, vagyis a szereplések eredményezte együttható, ami kihat a következő évi sorsolásokra. Ez is eredményezte idén a korábbiaknál is nehezebb sorsolást, ami mellett egy bravúr (mint a Bordeaux kiejtése) már nem is elég. Most pedig ismét alacsony áron lett „beárazva” a magyar klubfutball, tehát jobb kiemelésekre, kedvezőbb párosításokra továbbra sem számíthatunk.

2. Ugyanakkor a következmények kilátásba helyezése mellett együttgondolkodásra, a kupacsapatok maximális támogatására is szükség lenne. Évek óta probléma, hogy a bajnokság befejezése után nincs elég idő a felkészülésre. Ez a helyzet, az alacsony koefficiensünk miatt jó ideig nem is fog változni. Hacsak az MLSZ a klubokkal közösen ki nem alakít itthon egy olyan bajnoki lebonyolítást, amely lehetővé tenné a hosszabb felkészülést, vagyis előbb fejeződne be a szezon.

3. A sorolást mindig a megelőző évben tudjuk befolyásolni, adott szezonban már nem. Viszont a koncentráción, az élességen lehet és kell is alakítani. A máltai Balzan ellen még belefér egy-egy rövidzárlat, de egy Beitar Jeruzsálem, egy Midtjylland vagy egy Hapoel Beer-Seva ellen már nem, 180 percen keresztül ugyanolyan jól kell játszani. Az meg pláne nem járja, hogy immár évek óta emberhátrányban kell befejeznie magyar csapatoknak európai kupameccseket, és butábbnál butább kiállítások döntenek továbbjutásokról.

4. Még mindig sok esetben azt érezni, hogy ad hoc módon dőlnek el szerződtetések, és nem feltétlenül van összhang a szakmai stáb, illetve azok között, akik az átigazolásokról döntenek. Ha egy játékost megfelelően feltérképeznek, pláne ha évek óta Magyarországon játszó labdarúgóról van szó, akkor nem fordulhat elő, hogy a futballista nem fér be az edző elképzeléseibe, és még csak be sem nevezik a nemzetközi kupába, néhány hónappal a szerződtetése után. Mint ahogy az is furcsa, ha egy több mint félmillió euróba kerülő futballistát fél év alatt nem tudnak beépíteni egy csapatba.

Mint az a fentiekből kiderül, ezeket a tanulságokat az elmúlt három évben immár harmadik alkalommal rögzíthetjük a kupabúcsúk után, mégsem változott szinte semmi, nem tudunk tanulni a hibákból, egyről a kettőre lépni. Pedig mikor máskor várhatnánk el jobb eredményeket, ha nem most, amikor minden korábbinál nagyobb állami támogatásban részesül a magyar labdarúgás?

INFOGRAFIKÁK: HATÁR DÁVID, MAROSI GERGELY