El: Örülünk, de ezen nincs mit ünnepelni – Kádár Tamás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.25. 08:56
A Dinamo Kijev az idegenbeli 0–0 után a hazai pályán aratott 3–1-es győzelmével biztosította helyét az Európa-liga csoportkörében. A Marítimo elleni siker után az ukrán együttes magyar védője, Kádár Tamás értékelt a klub hivatalos oldalának.

„Csak félig vagyunk elégedettek, mert a fő célunk a Bajnokok Ligája csoportkörébe való jutás volt. Persze örülünk, hogy nyertünk ma, és kvalifikáltuk magunkat az Európa-ligába. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, szerencsére magabiztosan kezdtünk, és jól teljesítettünk védekezésben és támadásban egyaránt. Végeredményben elégedettek vagyunk– mondta Kádár, aki arra a kérdésre is felelt, hogy miként ünnepelte a csapat a továbbjutást.„Csak félig vagyunk elégedettek, mert a fő célunk a Bajnokok Ligája csoportkörébe való jutás volt. Persze örülünk, hogy nyertünk ma, és kvalifikáltuk magunkat az Európa-ligába. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, szerencsére magabiztosan kezdtünk, és jól teljesítettünk védekezésben és támadásban egyaránt. Végeredményben elégedettek vagyunk– mondta Kádár, aki arra a kérdésre is felelt, hogy miként ünnepelte a csapat a továbbjutást.

Az öltözőben senki sem ünnepelte a sikert. Boldogok vagyunk, ez igaz, de mint említettem, a mi célunk a Bajnokok Ligája volt. Örülünk, hogy bejutottunk az Európa-liga csoportkörébe, de ezen nincs mit ünnepelni. Arra akkor kerülhetne sor, ha megnyernénk az El-t vagy az ukrán bajnokságot. A legfontosabb, hogy most mindenki jó hangulatban van, ezt kell megtartanunk a jövőre nézve.”

EURÓPA-LIGA
PLAYOFFKÖR, VISSZAVÁGÓ
Dinamo Kijev (ukrán)–Marítimo (portugál) 3–1
Továbbjutott: a Dinamo Kijev, 3–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Válogatott játékosát adhatja Kerkez Milosért a Liverpool a Bournemouthnak – sajtóhír

Angol labdarúgás
44 perce

Tanyi Barnabás három góljával ugrott élre az Aluminij a szlovén másodosztályban

Légiósok
20 órája

Az ügynököm és az apám dolga, hogy ezt a részét intézzék – Kerkez az átigazolásról

Légiósok
Tegnap, 15:21

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
Tegnap, 13:45

Kovács Dániel: Két ujjpercemet kifúrták, drótot vezettek bele

Légiósok
Tegnap, 10:41

Baráth Péter: Rendszeresen kezdő és bajnok akarok lenni

Légiósok
2025.03.27. 09:12

Kerkeznél csak hat U21-es játszott többet az elit ligákban ebben az idényben

Angol labdarúgás
2025.03.26. 16:45

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16
Ezek is érdekelhetik