El: Eszéken folytatódott a horvátok európai meséje – lapszemle

Vágólapra másolva!
2017.08.04. 13:28
Óriási bravúrt ért el az NK Osijek az Európa Liga selejtezőjének 3. fordulójában, a horvát labdarúgócsapat kettős győzelemmel kiverte a holland PSV Eindhovent. Az első mérkőzésen Borna Barisic tizenegyesből szerzett góljával már Eindhovenben meglepetést okozott a csapat, majd a csütörtöki, eszéki visszavágón Petar Bockaj góljával is győzött 1–0-ra.

A holland sajtó kőkemény kritikát fogalmazott meg a PSV-vel szemben, arra ugyanis 43 éve nem akadt példa, hogy a csapat ilyen korán elbúcsúzzon a nemzetközi kupasorozattól, és ne jusson fel valamelyik főtáblára.

„Riadó” – írta a Telesport.nl portál, amelynek Phillip Cocu edző úgy nyilatkozott, ez az eredmény a klub életében igazi katasztrófa, de ennek ellenére nem hajlandó bedobni a törülközőt. A klub vezetősége pénteken ki is állt a szakember mellett,

„Nincs Cocu-probléma, teljes a bizalmunk vele kapcsolatban. Sajnos nem aludtam sokat, rengeteget gondolkodtam. Óriási katasztrófa, ami történt, elsősorban költségvetési tekintetben. Azon leszünk, hogy kitöltsük a pénzügyi szakadékot” – nyilatkozta Marcel Brands technikai igazgató.

Az Ad.nl portál könyörtelen volt, azt írta, hogy ezzel az eredménnyel a PSV a nevetség tárgya lett Európában, hiszen nincs mentség arra, hogy egy olyan csapattal szemben kiessen, amelyről a múlt hétig senki sem hallott Hollandiában.

A horvát sajtó közben nagyon örül, hiszen négy csapat is áll még a kupaporondon. A Dnevnik idézte az eszéki edzőt, Zoran Zekicet, aki azt mondta, csapata történelmi eredménnyel segítette ehhez a fantasztikus sikerhez a horvát futballt.

„Micsoda este, a fénylő Eszék kiejtette a PSV-t” – írta a Tportal.hr oldal, egy másik írásban pedig – utalva a Dinamo, a Hajduk, és az Osijek El-továbbjutására – úgy fogalmazott: „Tökéletes horvát este, az európai mese folytatódik.”

Legfrissebb hírek

Megfordította a párharcot a horvát bajnok, kiejtette ír ellenfelét az Európa-ligában

Európa-liga
1 órája

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
8 órája

Döntött a CAS: nem indulhat az Európa-ligában a Crystal Palace!

Angol labdarúgás
2025.08.11. 12:47

Döntetlent játszott az NK Osijek a címvédővel a horvát élvonalban

Minden más foci
2025.08.09. 23:08

Idegőrlő – Csinta Samu publicisztikája

Bajnokok Ligája
2025.08.08. 23:15

Pánik Bukarestben: a drámai fordítás után mentőt hívtak az edzőhöz

Európa-liga
2025.08.08. 14:39

Otthon kapott ki a CFR az El-selejtező harmadik körében; gól nélkül maradtak a görög csapatok

Európa-liga
2025.08.07. 22:30

El-selejtező: idegenben szerzett előnyt a KuPS és a Shelbourne

Európa-liga
2025.08.06. 22:50
Ezek is érdekelhetik