„A mai játékosok nem méltók arra, hogy a Partizan mezét viseljék”

– Vajdasági magyarként, volt futballedzőként és újságíróként, a Videoton felcsúti meccseinek gyakori látogatójaként keveseknek van olyan rálátása a szerb és a magyar futballra, mint önnek. Milyennek látta az Európa-liga csoportkörébe jutásért rendezendő Videoton–Partizan párharc első, belgrádi mérkőzését?
– Megmondom őszintén, nemigen tetszett – mondta lapunknak Árok Ferenc. – Nem volt semmi futball. Egyébként is egyre inkább kezdek kiábrándulni a mai labdarúgásból. Ez már nem az a sportág, amelybe annak idején az emberek többségéhez hasonlóan beleszerettem. De lehet, hogy bennem van a hiba, és már öregszem, elvégre a nyolcvanhatodik évemben járok. Próbálok nem morgós öregemberré válni, akinek semmi sem tetszik, de nem tehetek róla, ha ez a mai játék nem hoz lázba.

– Tény, hogy nem volt futballhangulat a zárt kapus mérkőzésen. De ha jól sejtem, nem pont erre gondol.
– Persze, hogy nem. De nem is csak konkrétan erről a meccsről beszélek. Hanem a sportágat uraló általános jelenségekről. Nincsenek manapság jó egyéni teljesítmények, kreatív megoldások a támadójátékban. Világszerte kevés Lionel Messi van, aki kicselezi az ellenfeleket. Meg tudok őrülni ettől a sok rövid, lapos passztól, meg a hátrafelé adogatástól. Nekem aztán jöhetnek az olyan statisztikákkal, hogy kilencszázhatvannégyet passzolt valaki egy meccsen, és ebből kilencven százalék sikeres passz volt, hiszen látom, hogy a nagy részét hátrafelé vagy a hozzá legközelebbi játékostársához adja. Ezen a mai futballon én elalszom. A háború után a kosárlabdában is olyan végeredmények voltak, hogy negyvenkettő-negyvenegy vagy harmincnyolc-harminchét. Aztán bevezették a támadóidőt, máris felgyorsult a játék, jöttek a pontok. Amíg valami hasonló szabályt nem hoznak a futballban is, addig marad az unalom. De idegesít, mert nekem már nincs sok időm kivárni, hogy újra rendes labdarúgás legyen.

– Az Európa-liga csoportkörében már nyilván tempósabb és színvonalas meccsek lesznek, neves ellenfelek ellen, de oda még be kell jutni. Hogyan látja, melyik csapatnak van erre nagyobb esélye?
– Merem állítani, hogy a Videotonnak, mert szervezettebbnek tetszik. Ez az edző, Marko Nikolics okos srác. És ő előtte a Partizannál volt, pontosan ismeri az ellenfelet, tudja, melyek az erősségei és a gyengeségei. A hazai, felcsúti pálya előnye is a székesfehérváriak mellett szól. Csak nem szabad a mérkőzés elején gólt kapniuk, mert akkor kínkeserves lesz kettőt szerezni.

– Milyennek látja a mai Partizant?
– Gyenge csapat. Ezzel az együttessel az én időmben a jugoszláv másodosztályban sem biztos, hogy benn tudott volna maradni. Nem méltók arra a mai játékosok, hogy a Partizan mezét viseljék. Egyébként pedig nem tisztességes társaság. Rossz kezekben van a klub. Nincs rend és fegyelem, a szurkolók kezében van a hatalom, akik folyton erőszakoskodnak. A klubvezetők nagyon kiengedték a kezükből az irányítást. Olyan sok balhé van a klub körül, hogy én legszívesebben kizárnám a csapatot az első osztályból. Sokan gondolják ezt így, de politikai okok miatt ezt nyilván senki sem meri megtenni.

– Pedig a Partizan utánpótlásképzése mind a mai napig a közvetlen európai élvonalba tartozik. A korosztályos csapatok sorra nyerik a rangosabbnál rangosabb nemzetközi tornákat.
– Ez így van, de a szerb futball legnagyobb problémája az, hogy a klubok kénytelenek nagyon fiatalon pénzzé tenni a tehetséges játékosaikat. Jelenleg a hatvan legjobb szerb labdarúgó külföldön játszik. Azok maradnak Szerbiában, akik máshová nem igazán kellenek. Voltam most egy ifjúsági tornán Topolyán. Tizennégy-tizenöt évesek játszottak. Volt egy gyerek, aki már most száznyolcvan centi magas. Négy meccsen nyolc gólt szerzett, a Partizan simán megnyerte a tornát. Gyanítom, hogy nem sokáig marad Szerbiában.

– Noha Magyarországgal szomszédos országokról van szó, a délszláv futballisták – és sportolók – mindig más hozzáállással léptek pályára. Mi lehet ennek az oka?
– A szerbeknek és általában a délszlávoknak eleve valamiért jobbak a testi adottságaik. Én százhetvenhét centiméter magas vagyok, de amikor itt, Újvidéken kimegyek a korzóra sétálni, mások hóna alatt közlekedek. Kétméteres emberekkel van tele a város. Nem tudom, hogy lehet ez. Továbbá a délszláv sportolókban mindig volt valami jó értelemben vett agresszivitás, elszántság, szemtelenség, vagányság, amely a magyarokból mintha évtizedek óta hiányozna. Korábban azt mondtam, hogy a jugoszláv futball a holland és a magyar ötvözetéből jött létre, de a maiakra már ez sem igaz. Már a szerb fiatalok is elpuhultak. Nem ártana egy kis vérfrissítés.

– Edzőként ön híres volt arról, hogy milyen nagy hangsúlyt fektetett az erőnlétre és a sok futásra. Továbbra is ezt tartja a siker zálogának?
– Vannak olyan csapatok, amelyek tudnak futballozni, és vannak, amelyek nem. Ez utóbbiak kénytelenek sokat futni, hogy kompenzálják a hiányosságokat. Amelyik csapat futballozni és futni is tud, megnyeri a mérkőzéseit. De az öncélú futást nem kedvelem, ha az nem a támadófutballt szolgálja. Arról szól a játék, hogy „be kell vinni a tököt”, ahogy Puskás Ferenc fogalmazott annak idején. A futást ennek szolgálatába kell állítani, nem a passzolgatáséba. Az a fontos, hogy mindig mást kell csinálnia az embernek, mint amit a többiek csinálnak. Én akkor fedeztem fel a futásban rejlő lehetőségeket, amikor ez másokat még hidegen hagyott. Azt hitték, csak okoskodom újságíróként. Aztán kineveztek a kisebbik újvidéki csapat, az FK Novi Szad ifiedzőjének. Hat hét múlva az ifi megverte az első csapatot. Amikor távozott az edző, engem neveztek ki a helyére, és első próbálkozásra feljuttattam a csapatot az első osztályba, ahol korábban még sohasem szerepelt. Mindig próbáltam más úton járni, mint a többiek, és általában nekem lett igazam.

– Ez 1961-ben történt, és nem vallottak szégyent, a nyolcadik helyen végeztek a bajnokságban, s a nagy Partizant is legyőzték.
– A Partizant is, a Crvena zvezdát is, sőt még nemzeti válogatottakat is különböző tornákon. Az olasz, a román és a magyar válogatottat is megvertük. Ragyogó csapatunk volt. A futás csodákra képes. 1983-ban Ausztrália szövetségi kapitánya voltam, és játszottunk három meccset az angolokkal. Az egyik meccs nulla-nulla, a másik egy-egy lett, a harmadikon egy-nullára kaptunk ki. Három évvel korábban az elődöm még tizenöt-egyre kapott ki a csapatával Angliától.

– Otthon, Újvidéken nézi csütörtök este a Videoton–Partizan meccset?
– Lehet, hogy a helyszínen, Felcsúton. Van egy barátom, aki nagyon szeretne menni, vélhetően vele tartok. Remélem, érdemes, és rendes futballt látok.

EURÓPA-LIGA
NEGYEDIK SELEJTEZŐKÖR
ELSŐ MÉRKŐZÉS (augusztus 17.)
Partizan (szerb)–Videoton FC 0–0
VISSZAVÁGÓ (augusztus 24.)
20.00: Videoton FC–Partizan (szerb) (Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n)