El: nem javul a mérleg, hatodik éve nem ússzuk meg piros lap nélkül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.13. 22:35
Az idén sem szakadt meg a magyar kupacsapatok kiállítási szériája, a ferencvárosi Julian Koch ráadásul ugyanúgy a Midtjylland ellen kapott piros lapot, mint egy évvel ezelőtt Vinícius a Videotonból.

Csütörtökön Koch 2–0-s FTC-vezetésnél szabálytalankodott a dán csapat játékosával szemben, és ezzel megfordította a mérkőzés alakulását.Csütörtökön Koch 2–0-s FTC-vezetésnél szabálytalankodott a dán csapat játékosával szemben, és ezzel megfordította a mérkőzés alakulását.

2016-ban a Videotonból a Csukaricski elleni El-selejtezőn Loic Negót a 80. percben második sárga lappal az öltözőbe küldte a játékvezető, de ezt a párharcot így is megnyerték a székesfehérváriak. A következő körben azonban egy durva buktatás után Viníciust állították ki a Midtjylland elleni visszavágón Dániában, még 0–0-s állásnál. Bár a fehérváriak a rendes játékidőben így is győztek 1–0-ra, a hosszabbításban alulmaradtak.

2015 nyarán a fehérorosz BATE ellen idegenben állították ki a Videotonból még 0–0-nál a BL-selejtezőben Kees Luijckxet, a fehérváriak a meccset 1–0-ra, a párharcot 2–1-re veszítették el. Ugyancsak tavaly az El-selejtezőben a DVSC-ből pedig Máté Péter kapott piros lapot a Rosenborg elleni visszavágón, ám ennek kevésbé volt jelentősége, a norvégok kettős győzelemmel, 6–3-mal mentek tovább.

2014-ben a DVSC 1–0-ra vezetett a BATE vendégeként a BL-selejtezőben, amikor Selim Bouadlát egy buta szabálytalanságért a 38. percben kiállították a 38. percben. A fehéroroszok ezután fordítottak, 3–1-re megnyerték a meccset, és 3–2-vel továbbjutottak.

2013-ban ugyancsak a DVSC-nek kellett tíz emberrel játszania a 67. perctől, 2–1-es vezetés után a norvég Strömsgodset elleni El-selejtező első meccsén, idegenben, Bódi Ádám piros lapja után. A norvégok egyenlíteni tudtak, majd a második felvonást 3–0-ra megnyerték, és 5–2-vel továbbjutottak.

2012-ben pedig Rezes Lászlót állították ki a Lokiból az FC Bruges-től elszenvedett 4–1-es vereség alkalmával az El-selejtező flandriai visszavágóján a 40. percben, még 1–1-es állásnál. Igaz, nem ezen múlt, hiszen a belgák az első találkozón is győztek 3–0-ra.

 

Legfrissebb hírek

NB II: Ajka–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
51 perce

NB II: hátrányban a Videoton, büntetőből növelte előnyét a Honvéd – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
2 órája

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
Tegnap, 14:47

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
2025.07.31. 23:28

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
2025.07.31. 16:26

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 15:49

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 23:01

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36
Ezek is érdekelhetik