FTC: változás az El-keretben, kimaradt a balhátvéd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.28. 18:20
Thomas Doll egy helyen változtatott a labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörére készülő Ferencváros keretén: a német balhátvéd, Janek Sternberg helyére az új igazolást, a portugál Rui Pedrót nevezte a lett Jelgava elleni párharcra.

Az Európai Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján található keretben eredetileg ott volt Janek Sternberg, ám egy nappal a meccs előtt kikerült, helyét pedig a portugál támadó, Rui Pedro vette át.

Ennek köszönhetően klasszikus balhátvéd nem maradt a Fradi keretében, igaz, Leandro, Botka Endre és Lovrencsics Gergő egyaránt szerepelt már ezen a poszton az előző szezonban.

Thomas Doll a Jelgava elleni első mérkőzést (csütörtök, 18.45 óra, Groupama Aréna) megelőző sajtótájékoztatón elmondta, több új játékos is lehetőséget kap majd.

Mint ismert, Bognár István és Oliver Hüsing sem került be a Ferencváros Európa-liga-keretébe.

A FERENCVÁROS EL-KERETE
Kapusok:
31 Holczer Ádám, 42 Varga Ádám, 90 Dibusz Dénes
Védők:7 Batik Bence, 16 Leandro, 21 Botka Endre, 22 Otigba Kenneth
Középpályások:8 Lovrencsics Gergő, 15 Hajnal Tamás, 17 Csernik Kornél, 19 Julian Koch, 20 Gera Zoltán, 23 Bőle Lukács, 27 Fernando Gorriarán, 30 Rui Pedro, 40 Amadou Moutari, 51 Csonka András
Támadók:3 Kundrák Norbert, 10 Radó András, 13 Böde Dániel, 29 Priskin Tamás, 91 Lovrencsics Balázs, 97 Varga Roland
Vezetőedző:Thomas Doll

EURÓPA-LIGA
1. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Június 29.
(csütörtök)
18.45: Ferencváros (magyar)
–Jelgava (lett) (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!
18.45:Beitar Jeruzsálem (izraeli)–Vasas (magyar) (Stream: m4sport.hu) – élőben az NSO-n!
20.45: Videoton FC (magyar)–Balzan (máltai) (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!

VISSZAVÁGÓK
Július 4. (kedd)
17:45:
Balzan (máltai)–Videoton FC (magyar)
Július 6. (csütörtök)
17.30:Jelgava (lett)–Ferencváros (magyar)
20.30:Vasas (magyar)–Beitar Jeruzsálem (izraeli)

Legfrissebb hírek

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 órája

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
Tegnap, 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
Tegnap, 10:00

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38
Ezek is érdekelhetik