UEFA: ezentúl ugyanazon a héten lesz a BL- és az El-döntő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.04. 12:37
Helsinkiben ülésezett az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága, és fontos döntéseket hozott többek között az Európa-liga lebonyolításával kapcsolatban – írja az uefa.com.

A 2018–2021-es időszakban a Bajnokok Ligája és az Európa-liga döntőjét ugyanazon a héten rendezik. A 2018–2019-es kiírásban az Európa-liga fináléjára május 29-én kerül sor, a helyszínek természetesen továbbra is különbözőek lesznek. A BL-döntő időpontját még nem jelölték ki, a rendezésre Baki és Madrid pályázik. Összehasonlításképp: a jelenlegi idényben a Bajnokok Ligája döntőjét június 3-án, szombaton rendezik, az El-ét május 24-én, szerdán.

A döntést azzal indokolta az UEFA, hogy mindkét fináléra a nemzeti bajnokságok lezárása után kerüljön sor.

Az UEFA más kérdésekben is döntött, így többek között a futsal Eb és UEFA Futsal Cup lebonyolításáról is. Bővebben itt!

Legfrissebb hírek

Női kézilabda El: Katrine Lunde szerb csapata vár az Esztergomra

Kézilabda
14 órája

Robbie Keane kiakadt a magyarszabály miatt a Plzen elleni döntetlen után

Európa-liga
2025.09.26. 09:35

Emberhátrányban az utolsó pillanatokban szerzett egy pontot a Ferencváros a Plzen ellen

Európa-liga
2025.09.25. 22:56

Címlapsztori: Varga Barnabás góltermése európai szinten is kiemelkedő

Európa-liga
2025.09.25. 06:34

Antony góljával egyenlített a Betis a Forest ellen; rangadót nyert a Roma Nizzában az El-alapszakasz nyitányán

Európa-liga
2025.09.24. 23:13

A Plzen edzője szerint megkönnyíti a felkészülésüket, hogy lesz néhány ismerős játékos a Fradinál

Európa-liga
2025.09.24. 18:56

Robbie Keane: Ha a költségvetést nézzük, akkor mindegyik ellenfelünk sokkal jobb helyzetben van, mint mi

Európa-liga
2025.09.24. 14:23

Idén is kizárólag az M4 Sporton követhetjük a Ferencváros El-meccseit

Európa-liga
2025.09.24. 11:34
Ezek is érdekelhetik