El: a szövetség is megbüntette a Sparta Praha két játékosát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.06. 21:00
A Cseh Labdarúgó-szövetség (FACR) is megbüntette a Sparta Praha két labdarúgóját, amiért sértő megjegyzést tettek egy női partjelzőre.

Tomás Koubek kapusnak és Lukás Vacha középpályásnak fejenként 40 ezer koronát (451 600 forint) kell fizetnie a FACR fegyelmi bizottságának csütörtöki döntése értelmében.

Az Európa-ligában csoportkörös Sparta vasárnap 3–3-as döntetlent játszott a Zbrojovka Brno otthonában a cseh élvonal kilencedik fordulójában. A fővárosiak Lucie Ratajová partjelzőt hibáztatták, amiért a hazaiak egyenlítése előtt nem intett lest, ezért két játékosuk is úgy fogalmazott, hogy „a nőknek a konyhában a helyük, nem férfiak mérkőzésén játékvezetőként”.

A klub kedden közölte, hogy büntetésből a női csapattal kell edzeniük, a fegyelmi bizottság viszont arra kötelezte őket, hogy az ifjúságiak keretével készüljenek.

Mivel a Brno középpályása, Alois Hycka valóban több méteres lesen volt, az asszisztenst négy meccsre eltiltották.

Koubek és Vácha már korábban bocsánatot kért megjegyzéséért.

 

Legfrissebb hírek

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

Európa-liga: elkészült a Ferencváros programja

Európa-liga
2025.08.30. 21:14

Régi ismerősökkel és a Nottinghammel is találkozik a Ferencváros az Európa-ligában – ellenfélnéző

Európa-liga
2025.08.29. 16:58

Kétszeres BEK-győztes angol klub, valamint a Mourinhót menesztő Fener is ott van a Ferencváros El-ellenfelei között

Európa-liga
2025.08.29. 12:57

Elitligás csapatok jöhetnek az Üllői útra – ez vár a Ferencvárosra az Európa-ligában

Európa-liga
2025.08.27. 23:14

A Brann az Európa-ligában, a Sparta Praha és az AEK Larnaca a Konferencialigában játszik ősszel

Európa-liga
2025.08.27. 21:06

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
2025.08.12. 15:24
Ezek is érdekelhetik